fenomén

2020.12.11. 16:45

Csodagyerekek és világsztárok: Lang Lang lesz a Virtuózok sztárvendége pénteken

A nemzetközivé bővült Virtuózok klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évadában a négy visegrádi ország és Szerbia klasszikus zenei tehetségei  mutatkoznak be.

Fotó: Hegedus_Bence

A Duna Televízió mellett a cseh, a lengyel, a szlovák és a szerb tévében is követhető a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsor, Magyarországon péntek esténként 20.30-kor.

A résztvevő öt országban a helyi válogatók során mindenhol kiválasztott a szakmai zsűri négy-négy tehetséges fiatalt, akik bekerültek a TV-adásokba. A két eddigi elődöntőt izgulhattak végig a nézők, amelynek során a nemzetközi zsűri döntése alapján országonként 2-2 versenyző jutott be a december 18-i szuperdöntőbe, ahol országonként egy győztes versenyzőt hirdetnek.

Magyarországot a Fináléban Abouzahra Amira (hegedű) és Rozsonits Ildikó (zongora) képviselik.

A végső összecsapás, a Finálé előtt december 11-én az eddigi gyönyörű pillanatok és a tovább jutók miatti izgalmak után egy igazán különleges adás várja a nézőket, amiben döntési helyzet nélkül, önfeledten hallgathatjuk kedvenceink előadását. A Mesterkurzus epizódban nem lesz kieső, a zsűritagok és a szuperzsűri mentorként értékelik a gyerekek produkcióit. Gabriel Prokofiev és Maxim Vengerov után, a harmadik adás Szuperzsűri tagja Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a Jutalomjáték című film sztárja.

A Mesterkurzus adás sztárfellépője a világhírű kínai zongoravirtuóz, LANG LANG lesz.

A kínai zongorafenomén, aki maga is csodagyerekként indult, a Virtuózokhoz hasonlóan fontosnak tartja a zenei utánpótlás nevelést, a tehetséggondozást. Rendszeresen tart mesterkurzusokat kiemelkedő ifjú tehetségeknek, egyik kurzusára néhány éve a Virtuózok egykori győztese, Boros Misi is eljutott!

Nem csak a versenyzők és a műsor nemzetközi idén, de a közreműködők is. A műsor két házigazdája a legendás német showman, Thomas Gottschalk, minden idők egyik legnépszerűbb tévés műsorvezetője, aki már korábban is hallott a Virtuózokról és nagy örömmel vállalta el a műsorvezetést, és Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető.

A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Alicja Węgorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig a harmadik adástól Silvana Grujic, a szerb köztelevízió zenei igazgatója, zongoraművész, zenetudós képviseli.

December 18-án a finálé-szuperdöntő sztárvendége és szuperzsűrije pedig Maestro Plácido Domingo lesz, aki fia szerzeményét fogja vezényelni. Ifjabb Plácido Domingo a zeneszerzője a Virtuózok főcímzenéjének, melyet a Finléban a Budafoki Dohnányi Zenekar ad majd elő, Maestro Domingo vezényletével.

A műsort a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

A KÜLFÖLDI TOVÁBB JUTÓK:

Lengyelország

Zarina Zaradna (9) hárfa

Dawid Siwiecki (14) harmonika

Csehország

Martin Sulc (18) harmonika

Eduard Kollert (17) hegedű

Szlovákia

Ajna Marosz (13) furulya

Alzbeta Reháková (18) ének

Szerbia

Vuk Vukaljovic (15) gitár

Kristina Vasic (8) szaxofon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában