klippremier

2020.12.18. 10:08

Megjelent A pozsonyi csata főcímdala (videó)

A főcímdal Tóth Gabi és FankaDeli előadásában szólal meg, a filmzene alapját pedig olyan autentikus hangszerek adják, mint az eltérő méretű bőrdobok, amelyek azokban az időkben hírközlő eszközökként, illetve harci jelek adására szolgáltak, akár a különböző kürtök.

A Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán jelent meg először a látványos történelmi animációs film főcímdala. A film ősbemutatója december 21-én lesz az M5 kulturális csatornán – számol be a Magyar Nemzet.

A pozsonyi csata című film zenéjét Elek Norbert zongoraművész, négy Oscar-díjas film zenéjének hangszerelője, valamint Bársony Bálint szaxofonművész jegyzi, akik már nyolc éve dolgoznak együtt. Mindketten tagjai a Magyar Rhapsody Projekt elnevezésű formációnak, amely nagy magyar klasszikus zeneszerzők műveit dolgozza fel modern és ősi magyar hangszereken előadva, világzenei megszólalásban.

Megszólal sok fafúvós hangszer, és hallhatunk torokéneket, valamint tekerőlantot is, amely ugyan újabb keletű hangszer, de Bársony Bálint elmondása szerint erősen hozzájárul az ősi hangzásvilág kialakításához.

Az Elek Norbert által képviselt szimfonikus zenekari hangszerelés is megjelenik, de mindig kiegészülve egyfajta nyersebb hangzással, amelyet – többek között – a töröksíp, az indiai harci kürt vagy éppen a somogyi hosszú furulya ad.

https://www.facebook.com/watch/?ref=external&v=4677524728984273

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában