Tánc

2021.01.05. 10:23

Új bemutatókat, jubileumi programokat tervez a hatvanéves Pécsi Balett

Új bemutatókkal, emlékező műsorokkal ünnepelné fennállásának hatvanadik évfordulóját a Pécsi Balett márciustól – tájékoztatott a tánctársulat.

Forrás: Shutterstock

Mint azt közleményükben írták, az ünnepi programsorozat keretében március végén jubileumi gálaest keretében mutatnák be Pécsen Az iszonyat balladája című darabot, amely egy teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával készül.

Amennyiben a járványhelyzet úgy alakul, Vasarely címmel egy nagyszabású darab is megvalósul idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Müpa szervezésében, míg a tervek szerint ősszel, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében vehet részt a közönség a társulat Ádám és Éva című darabjának premierjén.

A jubileumi év produkcióit Vincze Balázs, a Pécsi Balett korábbi ügyvezetője, jelenlegi művészeti vezetője, a társulat elmúlt másfél évtizedének meghatározó alkotója álmodja majd színpadra rendezőként, illetve rendező-koreográfusként.

Az évfordulón az új bemutatók mellett egy a társulat eddigi történetét bemutató filmet is láthat a közönség, készül egy jubileumi kiadvány, továbbá a tervek szerint találkozót tartanak a régi tagokkal és a pécsi táncrajongókkal a Pécsi Nemzeti Színházban és a Müpában.

A közleményben jelezték, hogy amennyiben a járványhelyzet nem engedi, akkor online, illetve időben csúsztatva valósítják meg a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatásával megvalósuló programokat.

A kommünikében azt írták, hogy Magyarország tánctörténetének mérföldköve volt a Pécsi Balett megalakulása, hiszen hazánk első modern balett együttese jött létre a Mecsekalján.

Emlékeztettek: a társulat 1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a társulat a Pécsi Nemzeti Színházban Eck Imre három koreográfiájával: Az iszonyat balladája Szokolay Sándor zeneművére, a Változatok egy találkozásra Vujicsics Tihamér, a Concerto a szivárvány színeire Hidas Frigyes muzsikájára készült.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában