Különleges képek

2021.01.17. 09:18

Virtuális kiállítás nyílt Bajtay Ferenc fotóiból

Bajtay Ferenc kecskeméti fotóművész munkásságából emeli ki a jelentősebb felvételeket a Kecskeméti Katona József Múzeum legújabb virtuális kiállítása.

Forrás: Shutterstock

Az intézmény tájékoztatás szerint a tárlat nagyobb részt az 1978-ban gyűjteményi nyilvántartásba vett hagyaték felvételeiből áll. A közel kétezer várostörténeti jelentőségű és művészi beállítású fotót üvegnegatív, celluloid negatív és papírkép Bajtay Ferenc 1918 és 1967 között készítette.

Bajtay Ferenc mint a 20. századi magyar fotóművészek többsége lelkes amatőrként kezdte később kiteljesedő fotós karrierjét. Sosem volt klasszikus, műteremmel rendelkező fényképész, mindig is a művészetet kereste a fotózásban, önszorgalomból vált képzett fotográfussá, emellett filmezéssel is foglalkozott.

Mint írják, általában véve a két világháború közötti magyaros fotóművészet alkotója volt. Ez a stílus jellemzően a magyar tájat, a magyar vidéket, a falusi életet választotta témájául, annak napsugaras-felhős fényhatásaival dolgozott, de nem szakadt el a zsánerképektől sem. Bajtaynál ehhez kapcsolódik egyfajta városi fotóművészet, amely inkább terekben gondolkozik, szereplői esetlegesek, riportfotó jellegűek, ez kecskeméti képeire nagymértékben jellemző.

Bajtay Ferenc 1898-ban tisztviselő családban született Kecskeméten. Fiatal korában tagja volt a cserkészszövetségnek, később is gyakran fotózta a mozgalom mindennapjait. Polgári állása mellett 1918-tól kezdett el fotózással is foglalkozni, az 1920-as országos fotókiállításon már szerepeltek képei. Később megmutatkozott mozgóképes érdeklődése is: 1928-ban és 1929-ben segédkezett Mátis Kálmán festőnek, a szintén amatőr fotósnak és filmesnek A kiscserkész álma című korai magyar rajzfilm elkészítésénél, amely Londonban díjat is nyert.

Néhány évvel később, 1936-ban a Hírös Hét Fesztivál fényképkiállításán több képe is díjat nyert, valamint bemutatta A barack útja című 9,5 milliméteres filmjét, mely a kecskeméti gyümölcstermesztők munkáját örökítette meg a tavaszi metszéstől az áru vagonokba kerüléséig.

Az 1950-es években a fényképész szövetkezet, a Fényszöv tagja, majd elnöke lett. Emellett az ipari szakiskola fényképész tanulóit oktatta, amit nyugdíjazása után is folytatott. Az 1958-ban alakult Kecskeméti Fotóklub oszlopos tagja, haláláig elnökhelyettese volt. Képei a klubszervezeten keresztül bejárták a világot. Az 1960-as években még aktívan fotózta Kecskemétet. 1975-ben hunyt el.

A tárlat a https://muzeum.kecskemet.hu/ oldalon nézhető meg.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában