Rögzített felvétel

2021.04.03. 14:15

Színészlegendák láthatók a Vígszínház Monokli című előadásában

A Vígszínház legendás színészeinek közreműködésével készült Monokli című előadás látható szombaton a VígSTREAMház közvetítéssorozatában. Április 10-én A rendes lányok csendben sírnak című darabot, április 17-én pedig A revizor című produkciót tekintheti meg online a közönség.

A Monokli című darabot, amely elsősorban a magánélet visszásságait, hazugságait járja körül a kisgyermekkortól egészen az öregségig, Molnár Ferenc karcolataiból, novelláiból, publicisztikáiból és jeleneteiből állította össze Fesztbaum Béla.

A 2012-ben bemutatott Monokli című előadás 2013-ban rögzített felvételén a Vígszínház nyolc színésze – Halász Judit, Szegedi Erika, Venczel Vera, Harkányi Endre, Kern András, Lukács Sándor, Rajhona Ádám és Tahi Tóth László – látható, akik közül ketten már nincsenek közöttünk – olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az április 3-i közvetítés így betekintést ad az idén 125 éves Vígszínház múltjának egy szeletébe is.

Mint írják, a színházi világnap alkalmából a nézők szavazhattak, hogy a november óta a Házi Színpadról közvetített előadások közül melyik legyen ismét látható. A szavazatok alapján április 10-én Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényének színpadi adaptációját közvetítik, amely a női áldozatok sorsán keresztül meséli el a dunaszerdahelyi maffia történetét.

Az előadás Paczolay Béla rendezésében, Kiss Mari, Balázsovits Edit és Márkus Luca szereplésével látható. A darabot csak 18 éven felülieknek ajánlják.

A Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság 2014-ben bemutatott közös produkcióját, A revizort közvetítik online április 17-én a VígSTREAMházban, a darabban többek között Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás és Hevér Gábor játékát láthatja a közönség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!