Kézfogás 2021

2021.05.06. 07:07

Idén is közös éneklésre hív a nemzeti összetartozás napján Szarka Tamás

Az összetartozásba vetett hitünk egyben megmaradásunk zálog is – hangsúlyozzák a szervezők.

Budapest, 2020. február 11. Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zeneszerzõ, zenész, költõ koncertje az M2 Petõfi TV Akusztik címû adásában, az A38 koncerthajó színpadán. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Forrás: MTVA / MTI

Fotó: Zih Zsolt

Immár harmadik alkalommal hívja közös éneklésre a nemzeti összetartozás napjára, június 4-ére a világ magyarjait Szarka Tamás.

A Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző először 2019. június 4-én énekelte el több mint hétezer gyermek részvételével a Kézfogás című dalt, a magyar összetartozás himnuszát a budapesti Kossuth Lajos téren, amikor ezzel egy időben a határainkon innen és túl több száz településen is megszólalt az ének. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvényről 2019-ben és 2020-ban is összefoglaló kisfilm készült.

Most, a nemzeti újrakezdés évében, a nemzeti összetartozás napján ismét közös éneklésre hívnak a szervezők, akik közleményükben azt írják:

„A magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze, és ez egyben megmaradásuk záloga is.”

A felhívás részletei ide kattintva olvashatók.

Borítóképünkön Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában