Értékőrzés

2021.06.18. 16:10

A legmagyarabb ruhadarab készítői, a szűrszabók tartottak konferenciát

A Bihari Népművészeti Egyesület a Népművészeti Egyesületek Szövetségével és a Hagyományok Házával együttműködve hirdette meg a IX. Országos szűr-, szűrrátét-, nemezkészítő és szűcshímzés pályázatát idén. A sikeres kezdeményezést a szervezők egy kiállítással egybekötött konferencián értékelték Berettyóújfalun.

Az egybegyűltek megismerhették a szűrkészítés, a szűcshímzés múltját, jelenét és a továbbéltetéséért tett erőfeszítéseket. Az eseményen kalotaszegi muzsikával és egykori katonadalokkal közreműködött Heit Lóri és zenekara, valamint Gyönyörű Zsigmond, a magyar kultúra lovagja, nagyvőfély.

Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője előadásában hangsúlyozta, hogy

a cifraszűrkészítés a magyarság keleti öröksége: a sztyeppék vidékéről hoztuk magunkkal. A parasztság öntudatra ébredésével a „legmagyarabb ruhadarabbá” vált, így 1848 után a magyar címer is visszatérő motívumként szerepel rajta.

Elhangzott, hogy a szűr a társművészetekben is helyet kapott, a parasztábrázolásnál is gyakori, és a népdalkincsben – a szerelmes párosító dalokban – is előfordul. Napjainkban reneszánszát éli a népművészet, és ez a cifraszűrről is fokozottan elmondható.

Gyönyörűné Erdei Judit, a Bihari Népművészeti Egyesület alelnökének előadása Erdőháti Károlyné konyári szűrrátétkészítő népi iparművész hagyatékáról szólt. „A mester életműve annak az időszaknak a jellegzetes példája, amikor a cifraszűröket már nem hordták, de díszítményét a népi iparművészek tovább éltették, s munkájukat állami szinten is támogatták az 1960-as évektől. A legkiválóbb alkotóközösségek azokon a településeken alakultak ki, ahol a hagyomány megmaradt. A bihari rátétes cifraszűrök díszítményét szűrrátét néven emelte művészi szintre Berettyóújfaluban Mezei András és tanítványa, Tóth Lajos, Derecskén az Erdei család. Erdőháti Károlyné a mintakincset Derecskén tanulta meg, s vitte magával Konyárra. Két évtizedig dolgozott a Népművészek Budapesti Háziipari Szövetkezetében főállású bedolgozókét. Páratlan hagyatéka lakástextilből, viseleti darabokból, eszközökből, sablonokból, személyes tárgyi dokumentumokból áll, s egy korszak lenyomatát jelenti. Külön öröm számomra, hogy e gyűjtemény a berettyóújfalui Bihari Múzeumban mindenki számára elérhető.”

Ismét népszerű lett a szűr, pásztorok és néptánccsoportok is vásárolják

A pályázat iránti érdeklődést V. Szathmári Ibolya etnográfus, a zsűri elnöke foglalta össze. A beérkezett pályamunkákat rendkívülinek tartja, az eredményt – a két évvel

ezelőttivel összevetve – előrelépésnek tekinti. A 2019-ben beadott 210 pályázattal szemben idén 362 munka érkezett, ezzel párhuzamosan a pályázók száma is jelentősen emelkedett, korábban 49 alkotó jelentkezett, idén viszont már 63 mester darabjait bírálhatták el. Az alkotóközösségeket is egy pályázónak tekintették. A zsűri 23 pályamunkát – 16 egyénit és 7 csoportost – jutalmazott. „A pályázat egykoron a szűrről, a szűrkészítésről szólt – tette hozzá a döntnökök vezetője. – A szűrkészítés ismét népszerű lett, hagyománytisztelő egykori pásztorok vásárolják, együttesek, néptánccsoportok karolják fel a viseletet. A díszítmények mind a szűr, mind a szűcshímzések megjelennek korszerű lakástextíliákon, ruhákon és viseletkiegészítő ruhadarabokon. Újdonságként alkalmazzák női felsőkabáton báránybőr rátétdíszítéssel. Ugyancsak említhetem a nemezalapú női kabátot bőrrátét díszítménnyel.„

A kiállítás női kollekciójának darabjai minden ünnepi rendezvényen, szalonban megállnák a helyüket. Különösen érdekes darab a népi mintákkal díszített telefon-, laptop- és iPad-tartó, illetve egy mutatós táska is, melynek készítője Moka E. Tünde francia szakos tanárnő, aki tárgyegyüttesével különdíjat nyert, és így nyilatkozott: „Első alkalommal veszek részt egyéni tervezőként kiállításon. Öt éve tanulmányozom a népművészetet, a Békés megyei szűcshímzés különösen kedves számomra. A néptáncnak is szerepe volt választásomban. Szeretem az alkotás örömét, munka, hobbi, kikapcsolódás, és egyfajta terápia is számomra. Célom, hogy másoknak is példát mutathassak ötleteimmel, s megálmodott tárgyaimat használják is.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában