megújuló Vár

2021.06.17. 13:30

Megkezdődött a Görgei-szobor és a Fehérvári rondella felújítása a budai Várban

A rondellát és a rajta álló szobrot is teljesen felújítják.

Budapest, 2021. június 17. Restaurálásra elszállítják Görgei Artúr 1848–49-es honvédtábornok Budai várban, a Fehérvári rondellánál álló lovasszobrát 2021. június 17-én. Marton László alkotása ifjabb Vastagh György második világháborúban ledöntött Görgei-szobra alapján született; az eredeti mû még a Hadtörténeti Múzeum mellett, az Esztergomi rondellán állt. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az alkotást most daruval szállították el a budai Várból, hogy megkezdődhessen a restaurálása. A mára leromlott állapotú szobor megszépítésére azért nyílik lehetőség, mert a Nemzeti Hauszmann program keretében a Várkapitányság elkezdi a Fehérvári rondella felújítását – közölte az MTI-val a Várkapitányság.

Mint a közlemény emlékeztet,

a szakértői vizsgálatok szerint mára a védmű szerkezete menthetetlenné vált, falai nem javíthatók, így a felújításhoz a rondella 1950-es években épült falait először teljes egészében el kell bontani, majd újjá kell építeni.

A rekonstrukciót gondos előkészítő munka, régészeti próbafeltárások és geofizikai vizsgálatok előzték meg. A visszabontás régészeti megfigyelés mellett zajlik majd, melynek során feltárják az erődítményt, azonban annak műemléki és régészeti korú szövetei nem fognak sérülni, az építési munkák során pedig a jelenlegi bástya kőanyagát használják fel – hangsúlyozza a Várlapitányság.

Restaurálásra elszállítják Görgei Artúr 1848-49-es honvédtábornok budai Várban, a Fehérvári rondellánál álló lovasszobrát 2021. június 17-én. Marton László alkotása ifjabb Vastagh György második világháborúban ledöntött Görgei-szobra alapján született; az eredeti mű még a Hadtörténeti Múzeum mellett, az Esztergomi rondellán állt
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Közleményük szerint a Nemzeti Hauszmann program fő céljai között az is szerepel, hogy a budai Várban élők és az ide látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a teljes Budavári Palotanegyedet.

A Fehérvári rondella és a József főhercegi palota rekonstrukcióját követően a látogatók a nyugati várfal eddig elzárt szakaszán sétálhatnak végig, egészen a Csikós udvarig.

Mint a közlemény felidézi, Görgei Artúr szobra 1998 óta áll a Fehérvári rondellán. Marton László alkotása ifj. Vastagh György második világháborúban ledöntött Görgei-szobra alapján született; az eredeti mű még a Hadtörténeti Múzeum mellett, az Esztergomi rondellán állt.

A szobor talapzatán a hadvezér neve eredeti alakban, Görgeyként szerepel, de miután az 1848-as forradalom iránti rokonszenve miatt akkoriban elhagyta családnevéből a nemesi származására utaló y betűt, az utókor egyre gyakrabban Görgeiként hivatkozik rá.

A teljes körűen restaurált Görgei-szobrot a Fehérvári rondella elkészülte után visszaállítják eredeti helyére.

A munkálatok során kiemelten odafigyelnek arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják a Várban élők nyugalmát. A Tóth Árpád sétányhoz kapcsolódó átjárót és a rondellát a felújítás ideje alatt nem lehet majd megközelíteni, a rondella környezetében és a Palota úton táblákon jelzik a gyalogosok számára az ideiglenesen lezárt útvonalakat – közölte a Várkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában