Összművészet

2021.07.31. 16:28

Ismét megrendezik a TÁNC Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált

A fellépők között külföldi művészek is helyet kapnak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Augusztus 31. és szeptember 5. közt rendezik meg a 23. TÁNC Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált Veszprémben. A rendezvény igazgatója, Vándorfi László kiemelte, hogy az évek alatt mindvégig megőrizték a rendezvényre kezdetektől jellemző összművészetiséget. Ennek jegyében idén Gáspár Gábor fotókiállítása, a LightHouse fénykiállítása, a Grecsó-fivérek estje, valamint filmvetítések is színesítik a programot.

A fellépők között szerepel többek között a Szegedi Kortárs Balett, a Közép-Európa Táncszínház, a Frenák Pál Társulat, a Duda Éva Társulat, valamint Fehér Ferenc. Mellettük az Imre Zoltán Program díjazott, pályakezdő művészeinek koreográfiái, valamint nemzetközi fellépők, mint például a német Laboration Art Company és a belga Compagnie Claudio Stellato is helyet kapnak a fesztivál programjában.

Az előadásokat négy veszprémi helyszínen, a Hangvillában és az Agórában, valamint a két épület előtti közterületeken, illetve az Expresszóban és a Veszprém Arénában rendezik.

Az első nap a fiatal koreográfusok napja lesz, amíg második napon a fesztivál nyitányán lehet részt venni. Utána következnek a klasszikus kortársak, a nemzetközi művészek, valamint az összművészeti tematika szerint épülő napok. Végül a zárónapon a szervezők a Veszprém Arénába várják a családokat egy a kortárs táncot és a cirkuszművészet összekötő programra.

Németh Rajmund, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális projektmenedzsere továbbá azt is elmondta, hogy az esemény keretei között folyamatosan keresik a kapcsolatot nemzetközi fellépőkkel.

Kihasználjuk azt, hogy a táncművészetben nincsenek nyelvi korlátok – emelte ki.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója pedig a személyes találkozások fontosságát hangsúlyozta, valamint örömét fejezte ki, hogy a 2017-ben létrehozott Imre Zoltán Program fiatal koreográfusai, táncművészei közül is sokan vesznek részt a fesztiválon.

A TÁNC Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált 1998 óta rendezik meg a kortárs táncfesztivált Veszprémben, 2001 óta a Pannon Várszínház szervezésében. Az idei rendezvényt előtt pedig augusztus 23-ától ÉLJ! – Értem, Látom, Jelzem címmel gesztusnyelv alapú nonverbális kommunikációs foglalkozások is lesznek, amelyeket szintén a Pannon Várszínház társulat szervezésében valósulnak meg.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában