különleges alkalom

2021.07.08. 07:58

Szappanos György emlékestet tartanak a Gitármánia Táborban

A Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor egykori tanáráról, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szappanos György basszusgitárosról barátai, zenésztársai koncerttel emlékeznek meg a szolnoki rendezvényen. Az egyhetes esemény nyitónapján Szapi első komoly zenekara, a Molotov Funk koncertezik, ráadásul az együttes mindegyik felállása színpadra lép.

A Gitármánia július 19-től 25-ig a szolnoki Tiszaligeten lesz megtartva, és az egy hét alatt közel száz koncert, kurzus és egyéb program várja az érdeklődőket. A legkiválóbb muzsikusok tanítanak majd, köztük Makovics Dénes, Pulius Tibor, Fehérvári Attila, Anga Kis Miklós, Görögh Dani, Lombos Marci, Nagy Ádám, Szakos Krisztián, Csányi Zoltán és Madarász Gábor. Koncertet ad többek közt a Meristem, a USEME, az Antares és a Cimbaliband, és egy interaktív kurzus erejéig összeáll egy zenekarrá Mohai Tamás, Gyémánt Bálint, Mike Gotthard, Takács Roland Adrián és Tóth Tamás.

A Gitármánia Tábor már telt házas, így arra jelentkezni nem lehet, de a rendezvénnyel párhuzamosan futó Hangszert a kézbe kiállításra még regisztrálhatnak óvodás és iskolás csoportok. Ugyanitt rendezik meg az AztaQ Amatőr Zenei Tehetségkutatót is, amire július 10-ig nevezhetnek az együttesek. A legjobbak fellépési lehetőségeket nyerhetnek, többek közt az idei Művészetek Völgyébe, a Kőbányai Udvar helyszínre.

Az eseményért kattintson erre a linkre!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában