Tudományos tanácskozás

2021.08.16. 08:08

Pál apostol egyik levelével foglalkozik az idei nemzetközi biblikus konferencia

Galaták és a Galata-levél címmel nemzetközi biblikus konferencia kezdődik augusztus 23-án Szegeden, a Dóm Látogatóközpontban – közölte Benyik György főiskolai tanár, a tudományos tanácskozás igazgatója.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A teológus elmondta, Szent Pál a galatákhoz intézett írása az apostol leghosszabb levele, és a Római levél vázlatának tekintik a szakértők. A levél hátterében egy földrajzilag és etnikailag is nagyon összetett – jórészt a mai Törökország területén található – közösségben már megkezdett keresztény misszió problémái, a közösség irányzatainak elméleti vitái, valamint a kora keresztény és a zsidó diaszpóra közötti nézeteltérések állnak.

A konferencia elsősorban a levél szövegében rejlő vallásfilozófiai és történeti tényeket kívánja megvizsgálni, ugyanakkor foglalkoznak az írás fogadtatásával az ókeresztény irodalomban, és téziseinek a hellenisztikus filozófiában tükröződő párhuzamaival is.

A Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia az elmúlt három évtizedben Kelet-Európa egyik legnagyobb teológiai tanácskozásává nőtte ki magát. A szervezők a hazai és a neves külhoni magyar biblikusok mellett rendszeresen lehetőséget adnak az előadásra és a publikálásra a külföldi szaktekintélyeknek is, így az idei tanácskozáson is részt vesznek német, svájci, svéd és japán kutatók, bár többen közülük a járványügyi korlátozások miatt csak online formában – közölte.

A tematikus konferenciák anyagait rendszeresen kötetekbe rendezik. Az idei tanácskozásra jelenik meg Áldozat és Rítus (Sacrifice and Ritual) címmel az előző konferencia kötete, amely a keresztény eucharisztia bibliai előzményeit mutatja be. Emellett elkészült Martin Meiser, a Saarlandi Egyetem professzorának a Júdás-kérdés kultúrtörténetét a bibliai időktől napjainkig bemutató A karióti Júdás. Egy közülünk című, magyar nyelvű kötete is.

A konferencia szervezői 2010-ben az Újszövetség-kutatás egyik legkiemelkedőbb kortárs szaktekintélyéről, Joachim Gnilkáról díjat neveztek el, amelyet minden évben olyan kutatók kapnak, akik a legtöbbet tették a magyarországi biblikum fejlődéséért. Az idén az elismerést a tanácskozás keretében tartott ünnepi hangversenyen, a Fogadalmi templomban adják át a Zágrábi Tudományegyetem Katolikus Teológiai Kar Újszövetségi Szentírás Tanszéke vezetőjének, Mario Cifráknak – tudatta Benyik György.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában