klippremier

2021.08.02. 12:30

Új dallal jelentkezik BÖBE

BÖBE már második kislemezével vezeti fel novemberben megjelenő debütáló lemezét. A wïsh ï could be you című dal a social media platformokon mutatott tökéletes világ okozta frusztráció témakörét dolgozza fel, az énekesnőtől szokatlanabb, pörgős zenei alappal.

Fotó: Kis P. Márton

Az elmúlt időszakban szinte ontja magából a megjelenéseket BÖBE. A karantén a sok nehézséggel együtt is jó hatással volt a kreatív energiáira, és a kényszerpihenő alatt lehetősége nyílt jobban beleásnia magát a dalszerzésbe. Saját bevallása szerint nagyon élvezi, ahogy a hangszereléssel, illetve producerként a hangzásával is kísérletezni tud, hogy a bittersweet-popként aposztrofált saját hangját minél szélesebb spektrumon mutathassa be a közönségnek. Nemrégiben megjelent heart ïs where the poïson ïs című dalától eltérően most megjelenő új single-jét sokkal “klasszikusabb” módon közelítette meg: egy dallam és szöveg ötlettel ült le a zongorához, majd ezt követően találta ki a hangszerelést. Az énekes-dalszerző a korábbi elektronikus elemek helyett most az élő hangszerekkel kísérletezik, így a dalban Gyarmati Fannyt hallhatjuk gitáron.

A wïsh ï could be you mondanivalóját tekintve egy olyan témát jár körbe, amivel mindannyian könnyen azonosulni tudunk. A social median mutatott filterezett valóság sokszor komoly problémákat rejt el, és ha folyton csak a tökéletes látszat világot kapjuk az arcunkba, az sokszor hamis önképet alakít ki bennünk. Erről a következőképp mesél:

“Ez a jelenség szerintem okoz egy általános frusztrációt és versengést, ami sok keserűséghez vezethet. Ezt sajnos néha saját magamon is tapasztalom.

A féltékenység általában az ember saját magával szemben felmerülő frusztrációiból fakad, így inkább igyekszem magammal békében lenni. Azt gondolom, hogy ha valaki dolgozik azon, hogy elégedett legyen önmagával, akkor fel sem merül, hogy azt nézze, ki miben szebb/jobb/tehetségesebb nála.

Senkinek nem lesz jobb attól, hogy irigykedünk a másikra.”

Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a dal borítója is, amelyen az előző kislemezhez hasonlóan ezúttal is egy virág jelenik meg: a körömvirág, aminek szimbolikus jelentése a féltékenység. Ez az emberi tulajdonság is fontos szerepet játszik majd BÖBE novemberben megjelenő első lemezének tematikájában, a wïsh ï could be you című dallal tehát egy újabb puzzle-darab kerül a helyére.

Az énekesnő még rengeteg meglepetéssel készül a közönségnek debüt albumáig, koncerten legközelebb pedig augusztusban találkozhatunk zenekari felállásával a SZIN-en.

Címkék#Zene#böbe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában