Megható előadás

2022.04.11. 10:04

Együtt szavalnak az ország színészei a költészet napja alkalmából (videó)

A közös versvideóban megszólaló művészek a vers összefogó erejét szeretnék szimbolizálni.

Közös versvideót készítettek a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház művészei a költészet napja alkalmából. József Attila születésének 117. évfordulóján közösen adják elő a költő Születésnapomra című versét. A művészeket Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Bakos-Kiss Gábor alelnök, a Győri Nemzeti Színház igazgatója kérte fel a közös versmondásra.

A videómontázsban színészek, előadóművészek és rendezők mondanak el egy-egy versszakot Turczi István költő felvezetésével, így áll össze a Születésnapomra című vers Udvaros Dorottyával, Söptei Andreával, Szűcs Nellivel, Huzella Péterrel, Takács Bencével és a hozzájuk csatlakozó művészekkel.

József Attila a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, aki a legmélyebb emberi érzéseket, a társadalom rezdüléseit és az ember legalapvetőbb vágyait mesteri módon tudta megfogalmazni. A most megszólaló művészek a vers összefogó erejét szeretnék szimbolizálni. Ennek az erőnek az egyik legfőbb reprezentánsa József Attila, aki műveivel minden társadalmi csoport, minden generáció, minden kor emberéhez szólni tud, beteljesítve jóslatát:

Én egész népemet fogom/ nem középiskolás fokon/ taní-/ tani!

 – hangzanak a Születésnapomra című vers záró sorai.

A versvideó a Magyar Versmondók Egyesülete YouTube-csatornáján érhető el.

A költészet napját Magyarországon 1964-től minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésének napján ünneplik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában