Augusztus 5-6.

2022.08.02. 07:10

Jubilál a Budavári Palotakoncertek sorozat

Az eseményt rögzíti az MTVA, a program augusztus 20-án lesz látható a Duna Televízióban.

Jubilál a Budavári Palotakoncertek sorozat: augusztus 5-6-án immár tizedik alkalommal rendezik meg az operett hagyományos nyári ünnepét a budai Vár Oroszlános udvarában.

A jubileum alkalmából felidézik a legsikeresebb, legnépszerűbb operettáriákat, duetteket, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál és további kiváló magyar zeneszerzők dallamait – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A hangzásról és a látványról ezúttal is a Budapesti Operettszínház művészei, szimfonikus zenekara, balett- és énekkara, valamint sztárszólistái és fiatal tehetségek gondoskodnak. A fellépők között lesz mások mellett Bordás Barbara, Dancs Annamari, Kiss Diána, Lévai Enikő, Lukács Anita, Oszvald Marika, Süle Dalma, Szendy Szilvi, Széles Flóra, Dénes Viktor, Dolhai Attila, Erdős Attila, Homonnay Zsolt, Laki Péter, Langer Soma, Ninh Duc Hoang Long és Vadász Zsolt.

Az est fővédnöke Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki szerint a rendezvény „kiállta az idő próbáját, álmodói maradandót teremtettek és jövőt építettek”.

A Budavári Palotakoncert szervezői, alkotói és szereplői ismerik a titkot: minőségben, művészi színvonalban a legapróbb kompromisszumot sem szabad megkötni. Ezt a lenyűgöző műfajt évről évre teljes fegyverzetében, pompás kiállításban, nemzeti operettéletünk legjobbjait felvonultatva érdemes csak megidézni a patinás falakkal körbezárt udvarban

– idézte a közlemény a tárcavezetőt.

A Palotakoncert ötletadó gazdája, Nacsa Olivér producer szerint a jubileumi program egészen különleges és több szempontból is rendhagyó lesz: az elmúlt évtized legemlékezetesebb dalai ezúttal új köntösben, új koreográfiákkal jelennek meg a színpadon.

Mint Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója hozzátette, az operettirodalomnak olyan értékes, közkedveltségre méltó slágerei is szerepelnek majd a műsorban, amelyek az elmúlt évtizedben a Palotakoncerteken még nem hangzottak el.

Az Operettszínház nagyzenekarát a háttérben Pfeiffer Gyula főzeneigazgató vezényli, a balett- és az énekkar az előtérben teszi mozgalmassá a gálát, amelyet az Operettszínház művészeti vezetője, Vincze Balázs rendez. Koreográfusok: Apáti Bence, Bajári Levente, Lénárt Gábor, Krizsán Dániel.

Mint írták, a produkciót idén is magas színvonalú színpad-, hang-, fény- és pirotechnika egészíti ki, és egyéb meglepetés is lesz. A Palotakoncertet rögzíti az MTVA, a program augusztus 20-án lesz látható a Duna Televízióban, főműsoridőben.

A Palotakoncert két esőnapja augusztus 7. és 8.

Borítókép: Kiss Diána (b) és Vadász Zsolt duettet énekel a Budavári Palotakoncert Találkozások című gálaestjének próbáján a fűvárosi Oroszlános udvarban 2020. augusztus 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában