Archeológia

2022.08.29. 15:44

Kiemelkedő szakmai figyelem irányul Budapestre a régészek találkozója alkalmából

Szerdától rendezik meg Budapesten az Európai Régészek Szövetségének (European Association of Archaeologists - EAA) 28. éves találkozóját. A Múzeumkertben kerítés-kiállítás is nyílt ebből az alkalomból, amely az 1876-os budapesti Ősrégészeti és Embertani Világkongresszust idézi meg.

Több jelentős régészeti kongresszust tartottak már Magyarországon

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora a kiállítás sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a VIII. Ősrégészeti és Embertani Világkongresszust 1876-ban Rómer Flóris kezdeményezésére és Pulszky Ferenc elnökletével, Trefort Ágoston megnyitójával rendezték meg Budapesten, ahova több száz európai régészt, tudóst és kutatót csábított az esemény.

Az elmúlt másfél évszázadban is több jelentős, nagy volumenű régészeti kongresszust tartottak Magyarországon, például a XI. Nemzetközi Limes-kongresszust 1976-ban vagy a VIII. Nemzetközi Ókori Falfestészeti Világkonferenciát 2001-ben – tette hozzá.

A rektor kiemelte, hogy az Európai Régészek Szövetségének 28. éves találkozóját 1700 regisztrált résztvevővel és több ezer online bekapcsolódó hallgatóval rendezik meg. 

Az esemény házigazdája az ELTE, partnerszervezői a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Várkapitányság Nonprofit Zrt.

Virágos Gábor, az MNM régészeti főigazgató-helyettese úgy fogalmazott, hogy a régészeti konferencia révén másfélszáz év után ismét kiemelkedő szakmai figyelem irányul Budapestre és Magyarországra, valamint a hazai régészeti intézményekre.

A Kárpát-medence, azon belül a történeti és a mai Magyarország területe Európa és Eurázsia régészete tekintetében egyedülálló szereppel bír. Ez a terület több régészeti-történeti korszakban volt az egész emberiség számára fontos innovációk továbbadásának színtere

– emelte ki.

A régészeti csudák országa - országimázs 1876 címmel látható kerítés-kiállítás másfélszer másfél méteres tablóin az érdeklődők részletes betekintést nyerhetnek a 146 évvel ezelőtti világkongresszus eredményeibe, a szervezői munka hátterébe, a korabeli régészeti munkákba és a konferencia számos apró érdekes részletébe.

A kiállítás kurátora P. Barna Judit régész, az MNM Nemzeti Régészeti Intézet (MNM NRI) Tartalomfejlesztési Igazgatóságának, és Prohászka Péter, a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének tudományos munkatársa.

Az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum egyik legfontosabb feladata Magyarország régészeti örökségének teljeskörű gondozása, amelyet 2022 januárjától a MNM NRI által lát el. 

További részletekért kattintson ide.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában