Nemes családi vállalás

2022.08.10. 22:51

Megnyitották a felújított Kunffy-emlékmúzeumot

Megnyitották a felújított Kunffy Lajos Emlékmúzeumot Somogytúron szerdán.

A felújított Kunffy Lajos Emlékmúzeum épülete a megnyitóünnepség napján Somogytúron, 2022. augusztus 10-én

Forrás: MTI/Varga György

A kultúráért és innovációért felelős miniszter elismerését fejezte ki Varga Péter Pál professzor családjának, amely megalapította a Kunffy Lajos Emlékmúzeum Nonprofit Kft.-t és biztosította a pénzügyi hátteret a felújításhoz.

 

A magyar történelemben sosem volt olyan időszak, amikor olyan gazdag lett volna az ország, hogy mindent az állam tudott volna biztosítani. Kellenek az olyan értelemes, jómódú, magabíró emberek, akik egy-egy közösség egy-egy ügyének az élére állnak 

 

- mondta Csák János.

A múzeumban kiállított gyűjtemény tulajdonosa a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum. Ábrahám Levente igazgató az épület felújítását és a működtető nonprofit társaság további terveit követendő múzeumátalakítási modellnek nevezte.

Fontosnak nevezte, hogy a kft. további projektjei is megvalósuljanak; ezek között a műterem felújítása, kiállítótér megvalósítása is szerepel, közösségi, kulturális programokkal.

 

Megjegyezte, csaknem 40 éves múzeumi pályafutása során még nem találkozott ilyen példával, hogy egy család így támogassa a magyar kultúrát.

 

Kunffy Lajosról szólva kiemelte, nagy veszteségek érték a művészt - megjárta a gettót is a származása miatt, több száz festményét elrabolták, később elvették a vagyonát, a megélhetését, korlátozták alkotói szabadságát -, mégis derűs és optimista tudott maradni. Jelenleg 303 leltári számon őriz a Rippl-Rónai Múzeum tőle különféle relikviákat, festményeket, köztük világszinten ismert képeket - mondta.

CSÁK János; VARGA Péter
Varga Péter Pál professzor, az emlékmúzeum igazgatója (b) beszédet mond, mellette Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter a felújított Kunffy Lajos Emlékmúzeum megnyitóünnepségén Somogytúron, 2022. augusztus 10-én 
Forrás: MTI/Varga György

Varga Péter Pál gerincsebész professzor a megnyitó ünnepségen köszönetet mondott a támogatóknak, együttműködőknek, köztünk Somogytúr és a közeli települések önkormányzatának.

"Amit mi a feleségemmel megértettünk az első pillanatban, hogy sanyarú sorsa van a múzeumnak, amelynek fenntartása óriási probléma egy kistelepülés számára" - beszélt a kezdetekről.

Elmondta, a családi nonprofit kft.-hez "a gyerekekkel is egyeztetve" létrehoztak egy pénzügyi alapot, amelyből egy év alatt felújították az emlékmúzeum épületét, azt modern múzeumi technikával ellátva.

Hozzátette: 

 

a folytatás, a Kunffy kulturális projekt nem csak a festőről szól majd: az emlékmúzeum a környék 7-8 településének egyfajta kulturális központjaként fog működni, zenés, prózai, szakmai, művészettörténeti programokkal, ősztől tavaszig. Szeretnék a térség gyerekeit is bevonni egy múzeumedukációs programba - jelezte, és beszámolt többféle kiadványt tervéről is.

 

"Ez nem csak a pénzről szól. Rengeteg ember segítette, támogatta ezt az ügyet" - hangsúlyozta Varga Péter Pál. Megjegyezte, hogy a családja nem dúsgazdag, bár tehetősnek számít a magyar viszonyok között, ezt hosszú évek kemény munkájával érték el, a világ egyik vezető gerincgyógyászati intézményét létrehozva.

Somogytúr, 2022. augusztus 10. A felújított Kunffy Lajos Emlékmúzeum a megnyitóünnepség napján Somogytúron, 2022. augusztus 10-én. MTI/Varga György
Forrás: Varga György

A régi nemesi kúriából kialakított emlékmúzeum másfél hektáros parkja a helyi önkormányzat tulajdona; a helyhatóság hamarosan pályázatot nyújt be a park megújításáért és közösségi tér kialakításáért, együttműködve Kunffy Lajos Emlékmúzeum Nonprofit Kft.-vel - közölte Takács János, Somogytúr polgármestere az MTI-vel.

Az emlékmúzeum mintegy száz festménnyel, a hajdani művészotthon eredeti bútoraival és relikviáival várja a látogatókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában