Magyar tehetségek

2022.08.16. 10:00

Szavazzon a Kaszás Attila-díj jelöltjeire!

Vasárnap éjfélig várják a közönség szavazatait a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire: Harsányi Attilára, a Miskolci Nemzeti Színház, Ötvös Andrásra, a 6Szín, valamint Rába Rolandra, a Proton Színház jelöltjére - tudatta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK).

Forrás: Shutterstock

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése mellett Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja - közölték.

A fiatalon elhunyt színész komoly szerepet vállalt a közösségépítésben, ezért a díj odaítélésének fő kritériuma a kiemelkedő mesterségbeli tudás, művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerep volt. 

A tájékoztatás szerint a Kaszás Attila-díj nagy elismertséget vívott ki az évek során; a díj győzteseit a szakma és a közönség együtt választja ki.

A díjat a 12. kerületi önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. Az elismerést a MANK gondozza az Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze - áll a közleményben.

Tavaly Rusznák András, a Radnóti Miklós Színház művésze, 2020-ban Földes Tamás a Budapesti Operettszínház művésze, 2019-ben Orosz Ákos, a Vígszínház tagja kapta az elismerést.

Szavazni a díj hivatalos honlapján, ide kattintva tud.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában