Fordulat

2023.05.04. 14:10

Elkxrtuk-per: Kálomista másodfokon győzött

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon a Megafilm Kft. produkciós cégnek, illetve Kálomista Gábornak adott igazat abban a perben, amit Hann Endre indított az Elkxrtuk című film kapcsán. A film producere szerint a szólásszabadság volt a tét.

Kálomista Gábor, a Megafilm producere

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Az ítélet jogerős, sajtóhírek szerint Hann Endre azonnal elrohant az épületből a döntést követően.

A baloldalhoz köthető Hann Endre nem szerepel a fikciós történetben, de magára vélt ismerni, és beperelte a filmet jegyző céget. A bíróság tavaly decemberben – Kálomista Gábor producer szerint kifogásolható pervezetéssel – Hann Endrének adott igazat. Az ítélet ellen Kálomista fellebbezett – írja a Magyar Nemzet.

Ma azonban, másodfokon már Kálomista Gábor győzött.

 

Az ítélet szerint az Elkxrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme.

 

Különös tekintettel arra, hogy abban az időszakban a felperes személyiségi jogi helyzete közszereplőként nagyobb szintű tűrést feltételez, mint egy átlagember esetében. A filmben kifogásolt megjelenés így jogszerű.

Hann eredetileg azért perelte be Kálomista Gábort, illetve a Megafilm Kft.-t, mert az alkotás egyik fontos karakterét szerinte róla mintázták, és negatív színben tüntették fel. Később módosította a keresetét, ekkor már a filmhez kapcsolódó kommunikációt is sérelmezte. Lényegében arra hivatkozott, hogy amennyiben Kálomistáék a filmről szóló, 2021 október 20-án, a Megafilm honlapján megjelent cikkben nem azonosítják direkt a film egyik szereplőjét vele, akkor ezt a nézők nem feltétlenül tették volna.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában