A hangszerek királynője

2018.01.16. 13:09

Orgonakoncert-sorozat indul a szegedi Dómban

Az erről szóló együttműködési megállapodást kedden írta alá Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Kiss-Rigó László elmondta, a templom küldetése, hogy otthont adjon a közélet, kultúra, a művészet olyan eseményeinek is, amelyeket az evangélium szellemében művelnek.

A székesegyház rendszeresen ad helyet zenei rendezvényeknek, melyek közül a püspök az egyházmegye alapítója, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódó őszi fesztivált emelte ki.

Szamosi Szabolcs elmondta, hogy az ország legnagyobb – 10 ezer sípos, 140 regiszteres – Angster-orgonáján kiváló muzsikusok játszanak majd különleges zenésztársakkal, igazán egyedi produkciók élményéhez juttatva a közönséget.

Az orgonaművész kifejtette, hogy az 1930-ban felavatott hangszer amellett, hogy az ország legnagyobbika, kialakítása is különleges, a hagyományosan a karzaton található sípok mellett a kupolában és a szentélyben is megszólal.

A megállapodásnak köszönhetően a Dóm orgonáját híres hazai és külföldi művészek fogják megszólaltatni, a műsoron pedig nemcsak liturgikus darabok szerepelnek majd. A koncertsorozatot számos nem mindennapi hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese is egyedivé varázsolja.

Négy különleges duett, négy olyan hangverseny szerepel a bérletben, amelyekben a „hangszerek királynője” mindig újabb és újabb arcát mutatja meg.

Áprilisban László Boldizsár tenoristát a belga orgonaművész, Etienne Walhain játéka kíséri. Szeptemberben a debreceni Kovács Szilárd és az első Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály koncertezik majd a székesegyházban. Október elején Szamosi Szabolcs és a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása, Pál István „Szalonna” népzenész duettje ígér izgalmas koncertélményt. Karácsonykor napjaink legkiválóbb magyar orgonaművésze, Fassang László és Palya Bea látogat a Tisza-parti városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában