könyöklés

2017.09.19. 19:10

Lazovic hárommeccses eltiltást kapott

Három mérkőzésre tiltotta el a fehérvári Danko Lazovicot a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A Videoton játékosa szombaton a Vasas elleni bajnoki (1-3) 94. percében könyöklés miatt kapott piros lapot. Az mlsz.hu híre szerint Lazovic a Budapest Honvéd, a Diósgyőr és a Balmazújváros ellen sem léphet pályára.

A 9. fordulóban szintén kiállított Loic Nego (Videoton FC) és Botka Endre (Ferencvárosi TC) a soron következő bajnokit kénytelen kihagyni.

Bódog Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője 200 ezer forint pénzbüntetést kapott, mert „a mérkőzés lefújása után a játéktérre ment, az ellenfél egyik játékosát félrelökte, valamint a játékvezető működése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott és arra vonatkozóan negatív kijelentést tett”.

Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója 100 ezer, Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója pedig 200 ezer forint pénzbüntetést kapott. A fehérvári sportvezető a játékvezető tévesnek vélt döntése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, az angyalföldi igazgató pedig a játékvezető személyére tett sértő kifejezést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!