csalódás

2017.10.28. 07:29

Michelisztől elvették a pontjait, a Hondát kizárták

A Honda csapata szabálytalan motorokkal versenyzett a WTCC legutóbbi, kínai futamán. A FIA most lecsapott és utólag kizárta a csapatot a versenyből. Ez azt is jelenti, hogy az összetett vb-aranyra is esélyes Michelisz Norberttől 27,5 pontot levontak. A magyar pilóta az összetettbeli másodikról a negyedik helyre esett vissza.

A döntéssel alaposan megváltozott a világbajnokság állása. Michelisz Norbert Kínában az egyik futamon negyedik, a másikon második helyen ért célba, ez 27,5 pontot hozott akkor a konyhára. A FIA döntése értelmében ezt most elveszik a magyar pilótától – írta az Origo.

A pontlevonás után az eddig összetettben második helyen álló Michelisz a negyedikre esett vissza.

Így a magyar pilóta az összetettben vezető svéd Björkkel szemben 32,5 pontos hátrányba került.

A FIA közleménye szerint a Honda motorok (az injektorok) szabálytalanok voltak Kínában, ezért kellett ezt a büntetést meghozni, amely ellen a Honda nem fellebbez. „Hihetetlenül csalódottak vagyunk a döntés miatt” – írta a Honda saját oldalán. A világbajnokság hátralévő három futama nagyon nehéz lesz számunkra. Elnézést kérünk minden szurkolónktól.„

Michelisz a Facebook-oldalán a következőt írta az esetről:

”Rossz hírrel kezdődött a nap Japánban. Ebben a helyzetben csak annyit tudok mondani és ígérni, hogy mindentől függetlenül harcolok tovább a bajnoki címért az utolsó pillanatig!„

A WTCC következő futamára ezen a hétvégén Japánban kerül sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában