végre meggyógyult

2017.10.14. 10:23

Tóth Ivett Svájcban készül az olimpiára (videó)

Március végén a 20. helyen végzett a Helsinkiben rendezett világbajnokság női versenyében, ezzel harcolta ki Magyarország első és eddig egyetlen hivatalos kvótáját.

Felépült sérüléséből és hétfőtől Svájcban készül Tóth Ivett műkorcsolyázó, aki Magyarország első olimpiai kvótáját szerezte a jövő februári, phjongcshangi játékokra.

„A nehezén túl vagyok, de még nem százszázalékos a lábam. Két hete már jégen edzek, az összes ugrásfajta megy. A lábam inkább edzés után szokott érzékeny lenni”

- mondta a 18 éves sportoló, aki március végén a 20. helyen végzett a Helsinkiben rendezett világbajnokság női versenyében, ezzel harcolta ki Magyarország első és eddig egyetlen hivatalos kvótáját.

Az indulási jog viszont nem névre szól, hanem a nemzetnek szerezte. Azt azonban egyelőre nem tudja, melyek lesznek a válogató versenyek, amelyeken eldől majd, ki képviselheti a magyar színeket a dél-koreai ötkarikás játékokon. Rajta kívül erre Medgyesi Fruzsinának lehet esélye.

„November közepén kezdek versenyezni, valószínűleg Varsóban lesz az első megmérettetésem, addig napi két edzéssel készülök Svájcban, ahova hétfőn utazom”

- vázolta terveit Tóth Ivett, s egyúttal arról is beszámolt: decemberben hazautazik, hogy részt vegyen a Mikulás Kupán és az országos bajnokságon.

Az olimpia előtti főpróba januárban a moszkvai Európa-bajnokság lesz, amelyen idei nyolcadik helyének köszönhetően két magyar női versenyző is indulhat.

Tóth Ivett augusztusban egy otthoni balesetben szenvedett lábközép-csonttörést.

Íme, Tóth Ivett fantasztikus rövidprogramja:

Borítókép: MTI / EPA / Martin Divisek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában