Phjongcshang 2018

2017.12.29. 16:10

Miklós Edit jó formában érzi magát

Jó formában érzi magát Miklós Edit alpesi síző, aki a februári phjongcshangi téli olimpia előtt még öt lesiklóversenyen áll rajthoz.

Fotós: Krizsán Csaba

Fotós: Krizsán Csaba

„Jól sikerült a rehabilitáció, a térdeim jól vannak, síelés közben nem fájnak, egyáltalán nem akadályoznak, és ez nagyon fontos” – nyilatkozta az M1 csatornán az olimpiai hetedik helyezett síelő, aki legutóbb januárban sérült meg súlyosan.

Hozzátette, az orvosa, a gyógytornásza és az erőnléti edzője is profi programot állított össze, nekik köszönheti, hogy ismét jó formában van, és tagja az élmezőnynek.

A csíkszeredai születésű sportoló emlékeztetett arra, hogy a mostani idényben eddig két lesiklóversenyen indult, és az olimpia előtt még ötször szeretne rajthoz állni.

„Még van időm belejönni a versenyzésbe. Szerintem februárra olyan formába fogok kerülni, hogy elérhetem a célomat. Fontos, hogy mindent ki tudjak adni magamból” – vélekedett a Hargitafürdőn készült interjúban.

Mint elárulta, rengeteg időt és energiát fektet a mentális felkészülésbe is, például rendszeresen beszélget sportpszichológussal.

„Minden sérülés, minden akadály kizökkent, de fontos, hogy felálljon és tovább küzdjön az ember. Voltak nehéz időszakaim, de szerencsére olyan vagyok, hogy hamar felejtek” – fogalmazott Miklós Edit.

Borítókép: Miklós Edit alpesi síző légellenállását tesztelik Győrben, az Audi Hungaria Zrt. szélcsatornájában 2017. október 25-én.

MTI Fotó / Krizsán Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában