Dakar-rali

2018.01.03. 13:03

Szalay Balázs csapata útra kelt Dél-Amerikába

Szalay Balázs csapata szerdán elutazott Peruba, a Dakar-rali szombati rajtjára.

A tapasztalt autóversenyző 13. alkalommal vesz részt a Dakar-ralin – ami magyar rekordnak számít -, navigátorával, Bunkoczi Lászlóval együtt pedig nyolcadszor.

„A sivatag mindig tartogat meglepetéseket. Bármennyi időt tölt el az ember a dűnék között, nem versenyezhet rutinból”

- idézi Szalayt az Opel Dakar Team közleménye.

„A célunk, hogy teljesítsük a távot, és minden nap a maximumot hozzuk ki magunkból. Ha ez sikerül, már elégedettek leszünk” – tette hozzá.

A páros új autóval, egy Opel Crossland X-szel áll rajthoz a 40. Dakar-ralin, amely szombaton kezdődik Limában, és 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér véget. A verseny össztávja 9000 kilométer, amelyből 4500 kilométer a mért szakaszok hossza.

A résztvevők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át. Ismét lesznek sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak – 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig 3500 méter fölött tartják meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában