Öttusa Eb

2018.07.21. 19:28

Fantasztikus siker: aranyérmes a magyar női csapat!

Nagy küzdelmeket, szoros versenyt követően Kovács Sarolta egyéniben a harmadik helyezést szerezte meg.

Székesfehérvár, 2018. július 21. Kovács Sarolta (b) harmadikként, és Alekszejev Tamara negyedikként ér célba az öttusa Európa-bajnokság hagyományos nõi versenyében a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban, Székesfehérváron 2018. július 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású magyar női csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében, melyben Kovács harmadik lett.

Alekszejev Tamara a negyedik, Földházi Zsófia a kilencedik, a döntő negyedik magyar résztvevője, Réti Kamilla a 14. helyen végzett. Győzött a francia Marie Oteiza, míg a második helyen a brit Kate French ért célba. Csapatban a magyarok mögött az írek érdemelték ki az ezüst-, a franciák pedig a bronzérmet.

A 2016-ban egyéni világbajnok, a tavalyi Eb-n második Kovács remekül kezdett, a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb eredményt érte el,

ráadásul faragott a selejtezős idején. A vívásával sem lehetett elégedetlen, mivel „erősen pozitívban zárt”, 22 ellenfelét győzte le és csak 13 asszót vesztett el. Ezzel nyolcadik lett, két szám után pedig második volt tíz ponttal a már akkor is éllovas Oteiza mögött. A lovaglása viszont nem úgy sikerült, hogy reálisan versenyben maradjon akár a győzelemért is, sőt, az éremszerzéstől is távolabb került, mivel az 1-es, a 2-es, majd a 7-es akadályt, illetve a 10-es C elemét is leverte. Így a lehetséges 300 pontból csak 272-t szerzett, vagyis 28-at – ami futómásodpercben ugyanennyi – „otthagyott” a pályán.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásnak kilencedikként vághatott neki, igaz, csak tíz másodpercre volt a harmadik helytől. A kombinált szám nagy részében ő és a hatodikként startoló Alekszejev jórészt a harmadik-negyedik helyen haladt, de gyengébb lövészete után Alekszejev mindig visszaelőzte csapattársát, az utolsó 800 méteren pedig jócskán el is húzott tőle. A hajrára viszont nagyon elfáradt, a célegyenesbe érkezve azonban már így is ünnepelni kezdte a bronzérmet, amikor Kovács nagy sprinttel leelőzte őt.

Ezen a napon a vívás bizonyult magyar számnak, mert nemcsak Kovácsnak ment jól, hanem Réti és Alekszejev is remekelt. Előbbi 25/10-es eredménnyel második, utóbbi 24/11-gyel negyedik volt a második számban.

„Még versenyző koromból sem nagyon emlékszem olyan esetre, hogy akár a férfiaknál, akár a nőknél vívásban három magyar az első nyolc között volt.

Lehet, hogy valaha előfordult ilyen, de ez nagyon ritka” – értékelt a második szám után elégedetten Kállai Ákos szövetségi kapitány.

Alekszejev és Réti az első számban, az úszásban a mezőny alsó harmadában végzett, de a lovaglás előtt már így is az ötödik, illetve tizedik helyen állt. Alekszejev az 5-ös akadály A elemét és a hatost verte le, így 14 pontot vesztett és hatodik volt három szám után. Réti a 3-ast, a 10-es C elemét és az utolsó akadályt húzta le egy olyan lóval, amelyik az első körben az orosz Anna Burjakkal nem tudott végigmenni a pályán. A 21 pontos veszteséggel Réti a 12. helyre került a kombinált szám előtt. Alekszejev nagyszerűen küzdött a lövészetes futásban, és egy szinte már megnyert bronzot engedett ki a kezéből. Jól teljesített Réti is, aki csak két pozíciót csúszott vissza.

A harmadik csapattag viszont végül nem ő lett, hanem Földházi, aki lentről kapaszkodott vissza. A tavalyi év egyéni vb-ezüstérmese, 2013 Európa-bajnoka kilencedik volt úszásban, vívásban pedig 15/20-szal a mezőny második felében végzett, így az első két számot követően a 19. helyen állt.

A lovaglása viszont neki sikerült a legjobban a magyarok közül a Bregyó Szabadidő Központban, ahol a lelátók a tűző nap ellenére is megteltek.

Az első forduló utolsójaként lovagolt a pályára, szinte végig jól teljesített, csak az utolsó előtti akadályon hibázott. A 293 pontos eredményével előrelépett, s a lövészetes futást tizenötödikként kezdhette meg, innen pedig végül még hat helyet javított.

„Láttam, hogy nagyon jön mögöttem az ír lány, ezért el kell indítanom egy hajrát, csak a célt láttam magam előtt” – elevenítette fel a verseny végét mosolyogva Kovács. „A lábam is fájt, mert rosszul ugrottam le a lóról és kicsit meghúzódott.

Bevallom, a lovaglás után már temettem magam, de a hazai pálya, a szurkolók hangja, biztatása erőt adott.”

„Elmondhatatlan érzés, ami bennem van” – kesergett ugyanakkor Alekszejev. „Örülök persze a csapataranynak, de óriási a csalódottság bennem amiatt, hogy ilyen hibát tudtam elkövetni ennyi idősen... Már ünnepeltettem magam” – mondta a 29 éves versenyző, hozzátéve, hogy csapattársától nem sajnálja az érmet.

Földházi arról beszélt, hogy nagyon sokat kivett belőle a selejtező, amelyből éppen csak döntőbe tudott jutni.

„Nagyon mélyen voltam és még most is romokban vagyok. Életem legrosszabbját úsztam. A vívástól rettegtem a selejtező után.

Nem voltam Földházi Zsófiához méltó, ugyanakkor nem az vagyok, aki feladja.

Ha már két évet kihúztam, ezt a két évet az olimpiáig még végig akarom csinálni” – nyilatkozott.

Borítókép: Kovács Sarolta (b) és Alekszejev Tamara az öttusa Európa-bajnokságon Székesfehérváron 2018. július 21-én.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!