európa liga

2018.07.23. 15:33

Ha csodát hajt végre, már nem lesz szüksége csodára az Újpestnek

Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a második körben búcsúztatja a spanyol Sevilla együttesét.

Fotós: Kovács Tamás

Fotós: Kovács Tamás

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában hétfőn készítette el a sorsolást, az újpestiek továbbjutásuk esetén a Zalgiris (litván)-Vaduz (liechtensteini) párharc győztesével mérőzhetnek meg.

A versenyben lévő másik magyar csapat, a Budapest Honvéd az Ufa (orosz)-Domzale (szlovén) versengés továbbjutójával találkozhat. A második fordulóban – amelynek első mérkőzésére csütörtökön, a visszavágóra jövő héten kerül sor – a kispestiek a luxemburgi Niedercorn csapatával mérkőznek.

Amennyiben a Vidi FC a selejtező második fordulójában búcsúzik a Bajnokok Ligájától – a bolgár Ludogorec gárdájával találkozik -, átkerül a második számú európai kupasorozatba, és a harmadik fordulóban majd a Zrinjski (bosnyák)-Valletta (máltai) párharc győztesével játszik a bajnokok ágán.

Az EL-selejtező harmadik fordulójának első összecsapását augusztus 9-én, a visszavágót 16-án rendezik, az első mérkőzésén az Újpest és Vidi otthon, míg a Honvéd idegenben lépne pályára. A csoportkörbe jutáshoz még további egy fordulót kell sikerrel venni.

Borítókép: a gólszerző újpesti Bojan Sankovicot köszönti csapattársa, Alassane Diallo (j2), jobbról Mijusko Bojovic az Újpest FC és az azeri Neftci visszavágó mérkőzésén a labdarúgó Európa Liga-selejtező első körében a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2018. július 19-én.

MTI Fotó / Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában