Egy csapatban játszanak

2018.08.14. 08:23

Megalakult a Kosárlabdázók Érdekvédelmi Szervezete

Hamarosan elkészül a szervezet honlapja, ahol regisztrációt követően be lehet majd lépni a KÉSZ-be.

Budapest, 2014. szeptember 27. Dávid Kornél egykori válogatott kosárlabdázó, volt NBA-játékos, az Alba Regia SC elnöke (j) bemutató mérkõzésen játszik a harmadik alkalommal megrendezett Kosárlabdázás Napján a Városligeti Mûjégpályán 2014. szeptember 27-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A KÉSZ keddi tájékoztatása szerint az alapító ülésen a férfi és a női élvonalból is több csapat képviseltette magát annak ellenére, hogy a legtöbb helyen már elkezdődött a felkészülés.

„A távolmaradt játékosoktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ők ugyanolyan elkötelezettek a sportág és újonnan létrejött szervezetünk iránt, mint az alapító tagok” – nyilatkozta Lóránt Péter, a KÉSZ elnöke. „Megalakulásunk előkészületeiben sokat volt segítségünkre a HLSZ (Hivatásos Labdarúgók Szervezete) főtitkára, Horváth Gábor, valamint a JÉSZ (Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete) elnöke, Pavuk Attila, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni” – fejtette ki, hozzátéve, a három szervezet a jövőben is segíteni fogja egymást.

Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint a KÉSZ egy független szervezet, és alapítói fontosnak tartják megemlíteni, hogy

a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével, illetve a klubokkal közösen dolgoznának a magyar kosárlabda fejlődésén.

„Minden kosárlabdázót megillet az egyenlő bánásmód, ezért bárki tag lehet, aki betöltötte 18. életévét, és valamelyik klub igazolt játékosa nemtől és nemzettől függetlenül” – áll a tájékoztatásban, amely arra is kitér, hogy hamarosan elkészül a szervezet honlapja, ahol regisztrációt követően be lehet majd lépni a KÉSZ-be.

A szervezet felügyelőbizottságában megtalálható a hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Károlyi Andrea, a tiszteletbeli tagok között pedig az NBA-t is megjárt Dávid Kornél, a sokszoros válogatott Boros Zoltán és Sterbenz Tamás volt szövetségi kapitány.

Borítókép: Dávid Kornél egykori válogatott kosárlabdázó, volt NBA-játékos játszik a Kosárlabdázás Napján a Városligeti Műjégpályán 2014. szeptember 27-én. Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!