Nomád Világjátékok

2018.09.08. 13:10

Minden éremből négyet szerzett a magyar csapat

Négy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyarok a Kirgizisztánban megrendezett viadalon.

Csolpon Ata, 2018. szeptember 2. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen a magyar csapat a III. Nomád Világjátékok hivatalos megnyitóján, a kirgizisztáni Csolpon Atában 2018. szeptember 2-án. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Forrás: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Szecsődi Balázs

A III. Nomád Világjátékokon az aranyérmek az íjászok nyakába kerültek: Nahóczki Péter kirgiz számban nyert, Koczka László koreai versenyszámban győzött, Mónusné Ruszin Annamária távlövészetben, míg Vermes Balázs lovasíjászatban diadalmaskodott.

A Magyar Versenysport Szövetség beszámolója szerint Kőváriné Ivánfi Brigitta a női szkanderosok 75 kilogrammos mezőnyében ezüstérmes lett, akárcsak Csáki Roland az íjászoknál koreai számban. Koczka László az arany mellé két ezüstérmet is begyűjtött, miután a kirgiz és a török puta versenyszámok döntőjében is második lett.

Távlövészetben harmadikként zárt Mónus József, a további bronzérmeket pedig a bothúzók szállították, ott Varga Fanni Rebeka (65 kg), Deli Tamás (105 kg) és Benácsi Szandra (85 kg) állt dobogóra.

A Kirgizisztánban megrendezett eseményen öt földrész 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Hazánkat az eredményes íjászat, szkander és bothúzás mellett képviselték versenyzőink szumóban, samboban és közép-ázsiai birkózó számokban, köztük lovas-birkózásban is, ez alkalommal dobogós helyezések nélkül. Az etnokulturális versenyszámokban és lovasbemutatókon hagyományőrzőink méltóan szerepeltek.

Borítókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!