cselgáncs-vb

2018.09.24. 16:45

Ötödikként zárt Tóth Krisztián

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián kikapott a bronzmérkőzésen, így ötödik lett hétfőn az olimpiai kvalifikációs bakui cselgáncs-világbajnokságon.

A 2014-ben vb-ezüstérmes Tóthra – aki egy hónapja megnyerte a budapesti Grand Prix-t – hatodik mérkőzésén a japán Nagaszava Kenta várt, akitől mindkét eddigi mérkőzésükön kikapott. A hozzá hasonlóan 24 éves ázsiai dzsúdós tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a tokiói és a jekatyerinburgi Grand Slam-viadalt is megnyerte, majd a Mesterek Tornáján harmadik lett Szentpéterváron – az utóbbi két verseny helyosztóján éppen Tóthot verve.

Harmadik találkozójukon az ázsiai dzsúdós 27 másodperc elteltével vazaarit kapott egy lábszárátforgatásra, míg a Pénzügyőr sportolója hasztalanul próbálkozott a védjegyének számító támasztott válldobással, ráadásul gyakran kapott fájdalmas arccal a bordájához. Az Eb-ezüsttel és -bronzzal is büszkélkedő magyar 45 másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt vazaarit érő hátsó gánccsal egyenlített, így jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás. Tóth válldobásai továbbra sem jártak sikerrel, egyre fáradtabban mozgott, majd a csata 3:43 percnél dőlt el, amikor Nagaszava megkontrázott egy dobást, és vazaarival nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!