sportlövő vb

2018.09.03. 10:10

Sidi és Péni is lemaradt a döntőről légpuskában

Lecsúsztak az olimpiai kvótáról a magyarok.

Férfi és női légpuskában sem jutott döntőbe magyar versenyző a dél-koreai Csangvonban zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság hétfői versenynapján, melyen Sidi Péter a 11., Péni István pedig a 12. helyen zárt.

Érmes, egyúttal olimpiai kvalifikációs reményekkel várta a hétfőt a magyar küldöttség,

mivel a férfi puskások 10 méteres versenyében az egyik legnagyobb favoritnak Péni István számított, aki idén szinte minden versenyén kiemelkedően teljesített, és a világranglista vezetőjeként érkezett a vb-re. Az UTE lövője mellett ráadásul a magyar csapat másik reménysége, a légpuskában háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ötödik Sidi Péter is ott volt a mezőnyben.

A két magyar közül ezúttal a komáromiak 39 éves versenyzője, Sidi teljesített jobban, ám a fináléról ő is lemaradt, bosszantóan kis különbséggel: 627,8 körrel zárta a viadalt, s a végelszámolásnál kiderült, mindössze három tizeddel kellett volna jobb eredmény a döntőhöz.

Sidi a verseny után éppen arról beszélt – a magyar szövetség tájékoztatása szerint -, hogy az utóbbi időben nem először fordul elő vele, néhány tizeddel kiszorul a versenyek döntőjéből, ami nagyon bosszantja, különösen azért, mert a fináléban akár nyerhetett is volna.

Péni István versenye a lehető legrosszabbul kezdődött, az első lövése mindössze 9,2 kör volt, majd a második is csak 9,9, így rögtön nagy hátrányból indult, s mivel a folytatásban nem tudott a végéig stabilan erős tízeseket produkálni, 626,8 körrel 12. lett.

„Szomorúak vagyunk, sajnos, nem úgy sikerült ez a verseny, ahogy szerettem, szerettük volna. Petinek és nekem is nagyon kevés kellett volna a döntőhöz. Az elején volt két nagy hibám, ez nem egy szerencsés indítás. Utána próbáltam onnan visszahozni, de sajnos, nem sikerült” – értékelt csalódottan Péni István. A szám harmadik magyarja, Somogyi Péter 622 körrel az 53. helyen végzett.

A csapatversenyben szintén kevéssel maradt el a nagy eredménytől a három magyar puskás, mivel csupán 1,9 körrel ért el kevesebbet, mint a bronzérmes dél-koreai trió.

Igaz, ez végül csak a hetedik helyhez volt elég.

A nőknél a mindössze 17 éves Dénes Eszter jó teljesítményt nyújtott, 621,5 körrel az 59. helyet szerezte meg, Zwickl-Veres Kata pedig 617,4 körrel a 94. lett.

A férfiak versenyében az alapban és a fináléban is remeklő orosz Szergej Kaminszkij szerezte meg világbajnoki címet, a nőknél pedig a hazai Hana Im győzött. Mindkét számban az első négy helyezett szerzett indulási jogot országának a tokiói játékokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában