Észak-amerikai profiliga

2018.10.24. 12:20

Újra az NBA kapujában egy magyar kosaras

Golomán György, a magyar kosárlabda-válogatott magasembere ott van New York Knicks fiókcsapatának, a Westchester Knicksnek a keretében.

Az NBA farmligájában, a G League-ben szereplő együttes jelenleg egy 16 fős bő kerettel készül a november 2-i szezonrajtra. Pontosabban 14-gyel, ugyanis ketten a nagycsapatnál pattogtatnak az NBA-ben. A létszámot 13-ra kell csökkenteni az első mérkőzésig, így Golománnak át kell még mennie egy keretszűkítésen – írja cikkében az Origo.

Ha ez sikerülne neki, akkor végig szem előtt lenne a G League-ben, ahol esetleg egy olyan kétirányú szerződést is kiharcolhat magának, amellyel

a New York Knicks felhívhatja a „nagyokhoz”.

A magyar játékos 2018 nyarán végzett a Los Angeles-i UCLA Egyetemen, majd a két helyi NBA-csapat, a Lakers és Clippers is próbajátékra hívta. Később nem kelt el az NBA újoncbörzéjén, de úgy néz ki, megragadhat Amerikában – áll az összefoglalóban.

Borítókép: Golomán György (b2), valamint az olasz Luigi Datome (b), Paul Biligha (j, hátul) és Pietro Aradori (j, elöl) a Magyarország – Olaszország mérkőzésen a debreceni Főnix Csarnokban 2018. szeptember 17-én.

Forrás: MTI / Czeglédi Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában