Birkózó-vb

2018.10.25. 12:22

Váncza és Bácsi is győzelemmel kezdett

Magyar szempontból jól indultak a budapesti birkózó-világbajnokság kötöttfogású küzdelmei, miután Váncza István, majd Bácsi Péter is győzött selejtezőjében.

Tata, 2018. október 10. A 63 kilogrammos kategóriában induló Váncza István (hátul) az október 20-án kezdõdõ budapesti birkózó-világbajnokságra készülõ kötöttfogású válogatott edzésén Tatán 2018. október 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az idén a juniorok között Európa-bajnoki és világbajnoki bronzérmes Váncza (63 kg) volt a magyar kötöttfogású csapat első fellépője a Papp László Sportarénában, ahol a marokkói Fuad Fajari várt rá. Az afrikai sportolónak Afrika-bajnoki harmadik hely az eddigi legnagyobb sikere, vb-ken azonban nem ért el számottevő eredményt, ami egyértelműen a 19 éves hazai tehetség sikerét vetítette előre.

Váncza nem is okozott csalódást a magyar közönségnek. Az első menetben egy intéssel, majd egy billentéssel 3-0-s előnyhöz jutott. Azt követően viszont kissé ráijesztett az érte szorítókra, ugyanis nem figyelt a derekára, a marokkói pedig két pontért eldobta.

A Ferencváros kötöttfogásúja ezek után nagyobb tempóra váltott, s még a szünet előtt szép csípődobást mutatott be (5-2).

A második szakaszt is jól kezdte a magyar, szép dobással szerzett újabb két pontot, majd a menet közepén a marokkói elkeseredett dobást kísérelt meg, ám a hátára zuhant, ellenfelét pedig magára rántotta, aki így tussal győzött.

Vánczát Bácsi Péter (82 kg) követte, aki az osztrák Michael Wagner ellen lépett szőnyegre. Az esélyek a 35 éves magyar világ- és kétszeres Európa-bajnok mellett szóltak, s a meccsen egyértelműen ő volt a jobb, igaz, ez csak intésekben mutatkozott meg.

Az osztrákot az első és a második menetben is egy ponttal büntették passzivitás miatt (2-0), ám a leküldésekből Bácsi nem tudott akciót csinálni. Wagner az utolsó másodpercekben még egy kiléptetéssel közel került hozzá, de nem volt esélye a győzelemre (2-1).

Bácsi és Váncza a nyolcaddöntőben folytatja a küzdelmeket.

Ott kapcsolódik majd be a 72 kilogrammban Korpási Bálint, míg Andrási József a selejtezővel kezd 55 kilóban.

Borítókép: Váncza István (hátul) a budapesti birkózó-világbajnokságra készülő kötöttfogású válogatott edzésén Tatán 2018. október 10-én.

Forrás: MTI / Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!