Vitorlák, napfény, magyar tenger

2019.01.21. 14:25

Melyik magyar város lesz idén a Balaton királya?

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) júniusban negyedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Regattát – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját.

A BAHART a társszervezőkkel (Magyar Vitorlás Szövetség, Siófok város) közösen kihirdette az idei esemény időpontját: a IV. Nemzeti Regatta 2019. június 1-2-án kerül megrendezésre Siófokon, a MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat részeként. A szervezőmunka gőzerővel zajlik, mintegy 200 település kapott meghívót a BAHART-tól a napokban – áll a szervezők közleményében.

Mint írják, a helyszíni infrastruktúra korlátokat szab a lebonyolítás tekintetében, így az első 50 település nevezését tudják fogadni a szervezők. Ahogy eddig minden évben, idén is Ördög Nóra lesz a rendezvény háziasszonya és Borbély Ferenc a házigazda, egyben a vitorlásverseny szakértő kommentátora. 2019-ben is számos programmal, színpadi produkcióval és koncertekkel várják a szervezők a Siófokra látogatókat: a rendezvényen többek között fellép majd a Hooligans, Péterfy Bori és a Love Band, Vastag Csaba, és az Irigy Hónaljmirigy is. Az eseménnyel kapcsolatban a nevezni kívánó települések, illetve az érdeklődők számára folyamatos naprakész tájékoztatást ad a fesztivál honlapja: www.nemzetiregatta.hu.

Nem muszáj szert tenni vitorlázó tudásra sem, hiszen mind a vitorlásokat, mind a szakképzett kormányosokat a szervezők biztosítják a települési csapatok számára.

Tavaly a települések vitorlásversenyén Balatonkenese vitte el az első helyért járó díjat, így a BAHART „Nemzeti Regatta” nevű hajója a 2019-es hajózási szezonban Balatonkenese nevét viseli.

Idén is lesz sárkányhajóverseny a Sió csatornán: e megmérettetésen tavaly már 20 település indult, melynek első helyezettje az újonc Paks városa lett.

Mint írják, legelső alkalommal 2016-ban rendezték meg a Nemzeti Regattát, ekkor Magyarország 30 települése nevezett a partról is jól követhető vitorlásversenyre és a számos kiegészítő parti versenyszámra. Az évek során egyre bővült az esemény programkínálata, és egyre több olyan személyt neveztek a települések legénységébe, akik az adott község, város szempontjából valamilyen értéket képviselnek: szép számmal jelentek meg tehát sportolók, zenészek, színművészek és más hírességek.

Borítókép forrása: BAHART.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!