megbízás

2019.02.12. 14:34

Csoknyai és Matics folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén

Az elnökség értékelte a januári, férfi világbajnokságot, valamint a magyar válogatott szereplését, és meghallgatta a két szakember beszámolóját.

Csoknyai István és Vladan Matics közösen folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén – döntött keddi rendkívüli ülésén a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége.

Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség értékelte a januári, férfi világbajnokságot, valamint a magyar válogatott szereplését, és meghallgatta a két szakember beszámolóját. Utóbbit a testület elfogadta, indoklása szerint az kellően reális volt, nem hallgatta el a hibákat, a válogatott kapcsán felmerült kihívásokat és a pozitívumokat sem.

Az elnökség ezt követően – egyhangú döntéssel – június 30-ig megbízta Csoknyait és Maticsot a szövetségi kapitányi teendők további ellátásával.

A magyar válogatott ebben az időszakban az Európa-bajnokság selejtezősorozatában négy mérkőzésen szerepel. Az eddigi két fordulót követően két győzelemmel áll – Szlovákiát itthon, Olaszországot idegenben győzte le -, áprilisban a hozzá hasonlóan hibátlan oroszokkal találkozik kétszer, majd június közepén kerül sor a szlovákok és az olaszok elleni újabb mérkőzésekre. A kontinensbajnokságra az első és a második helyezett jut ki.

A magyar együttes tizedik lett a 24 csapatos, dán, német közös rendezésű vb-n. Ezzel ugyan közvetlenül nem biztosította helyét olimpiai kvalifikációs selejtezőtornán, de még maradt esélye a részvételre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!