Rövidpályás gyorskorcsolya vb

2019.03.07. 09:31

Nehéz lesz megismételni az elmúlt évek érmeit a gyorskorisoknak

A magyar csapat az elmúlt négy évben mindig szerzett érmet a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságokon, ugyanakkor mind a versenyzők, mind a szakvezetés szerint ezt minden eddiginél nehezebb lesz megismételni Szófiában.

„A tavalyi téli olimpia után a szokottnál jóval nagyobb szünetet tartottunk, de a szezon ezúttal is ugyanolyan hosszú volt, mint korábban, viszont így a sportolók könnyebben elfogytak az idény végére. Ennek ellenére most se csinálnánk másképpen, szükség volt a hosszabb pihenőre” – mondta Bánhidi Ákos csapatmenedzser, aki hozzátette, az év folyamán sérülés miatt elvesztették Liu Shaoangot és Sziliczei-Német Rebekát, ami szintén negatívan befolyásolhatja az eredményességet, főleg előbbi esetében a férfi csapatét.

A kínai Csing Csanggal együtt az év edzőjének választott szakember úgy vélte, Liu Shaolin Sándor ennek ellenére mindig képes lehet dobogós helyen zárni, de a váltóval hozzá hasonlóan olimpiai bajnok öccse nélkül jóval nehezebb dolga lesz, ráadásul az Európa-bajnokság előtt megsérült bokája mai napig nem gyógyult meg teljesen.

„Összetenném a két kezem, ha döntőbe jutnánk a váltóval”

- mondta az olimpiai és Európa-bajnok, valamint világkupagyőztes és világcsúcstartó négyesről Liu Shaolin, aki úgy vélte,

a kézközépcsonttörést szenvedett testvére hiányában nem reális, hogy begyűjtse a kvartett az egyetlen hiányzó címet.

Az egyéni küzdelmeket illetően kijelentette, 500 méteren lehet a legjobb esélye, mert a legrövidebb távon van a legkisebb szerepe a taktikának, ott sokkal inkább a gyorsaság számít.

„Az utolsó két világkupa tulajdonképpen speciális felkészülés volt számomra, hogy megálljam a helyem egyedül is. Sokat tanultam a futamokból, főleg amikor egyszer három dél-koreaival szerepeltem együtt a döntőben” – tette hozzá.

Az év férfi sportolója szerint éppen a távol-keleti ország képviselői lehetnek a legnagyobb riválisok, akik az idény végére bombaformába kerültek, személyes célkitűzésként pedig azt fogalmazta meg, mindenképpen szeretne legalább egy döntőben szerepelni.

Sérülése ellenére Liu Shaoang a vb előtti közvetlen felkészülésben is segített társainak és szurkolóként jelen lesz a bolgár fővárosban is, hiányában viszont fontos feladat hárul a stafétával ugyancsak ötkarikás aranyérmes Burján Csabára, mivel egy versenyzőnek a legjobb nyolc, egy másiknak pedig 16 között kell végeznie összetettben, hogy a jövő évi vb-n is három magyar indulhasson egyéniben. A harmadik magyar induló az amerikai születésű Krueger Cole vagy Varnyú Alex lesz, míg a váltó tartalékja a juniorkorú Sziklási András.

Női keret

A nőknél hosszú idő után nem indulhat vb-n a magyar váltó, mert az öt vk-állomáson nem jutott a legjobb nyolc közé, de amint Bánhidi elmondta, ez volt a realitás ettől az átalakulóban lévő csapattól, főleg miután Achilles-ín sérüléssel kidőlt Sziliczei-Német. Emiatt

csak két egyéni versenyző, a 20 éves Jászapáti Petra és a 19 esztendős Bácskai Sára Luca áll rajthoz,

ők viszont a jelenlegi szezonban egyaránt nagy lépést tettek a közvetlen élmezőny megközelítésében: előbbi pályafutása során először nyert vk-versenyt, utóbbi pedig kétszer futott döntőben.

A magyarok egyetlen világbajnoki címét a 23 éves Liu Shaolin szerezte 2016-ban 500 méteren,

ezenkívül hat ezüst- és három bronzérem volt a termés az elmúlt négy vb-n. Legutóbb Montrealból egyetlen dobogós pozícióval, Liu Shaolin összetettben elért második helyével távoztak a magyarok.

Szófia 1999 és 2010 után harmadszor ad otthont vb-nek, amelyen pénteken a selejtezőket rendezik, szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták fináléi szerepelnek a programban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában