zöld út

2019.04.09. 13:58

A Kincsem Parkban épül fel a budapesti rögbistadion

A Kincsem Parkban épül fel a budapesti rögbistadion, az erről szóló koncepciót legutóbbi elnökségi ülésén fogadta el a Magyar Rögbi Szövetség elnöksége.

A szövetség honlapján kedden megjelent elnöki közleményben Kiss Antal emlékeztetett rá: a Magyar Kormány 2016 végén – a tervezett budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódóan – 300 millió forint értékű infrastruktúra-beruházási támogatást biztosított a szövetségnek. Az egész országra vonatkozó fejlesztések során kiemelt feladatként szerepelt egy budapesti pálya létrehozása, 200 millió forintos támogatással.

A közlemény hangsúlyozta: hosszas jogi előkészületeket követően a Kincsem Parkkal való együttműködésben agár- és rögbistadion készül el – az írországi Galway mintájára, amely a Connacht proficsapat otthona -, egy, már meglévő épület felújításával és professzionális füvespálya kialakításával.

Utóbbiban a rögbisek segítségére lesz a nyári Maccabi Játékokat szervező MTK sportegyesület, amely a pálya építésére biztosítja a fedezetet. Így a szövetség a rendelkezésére álló 200 millió forintot a műemléki épületben az öltözők kialakítására, valamint a közösségi terek létrehozására tudja fordítani.

A közlemény kiemeli: a pályaépítési és az épületrekonstrukciós előkészületi munkák már megtörténtek, így elindulhat a közbeszerzési eljárás. A tervek szerint a Maccabi Játékokon bemutatósportágként szerepet kapó rögbisek mérkőzéseit már a Kincsem Parkban rendeznék meg.

A vidéki rögbikluboknál összesen 100 millió forintot használnak fel, az elnökség jóváhagyása értelmében erre Esztergomban, Kápolnásnyék-Pettenden, Kecskeméten, Sopronban, Százhalombattán, Székesfehérváron és Vácott lesz lehetőség a december 30-i határidőig.

Forrás MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!