példamutatás

2019.06.19. 07:00

Visszaszorulóban van a doppingszerek használata

Minden korábbinál átfogóbb az együttműködés a nemzeti doppingellenes szervezetek és a nyomozó hatóságok között a tiltott teljesítményfokozók visszaszorítása érdekében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, dr. Szabó Tünde az Origónak elmondta, a magyar kormány egyértelművé tette: a sportot stratégiai ágazatként kezeli, ugyanakkor csakis a tiszta sportban hisz, amelynek a zéró tolerancia az alapfeltétele.

Az államtitkár közölte, hogy a Doppingellenes Világügynökség (WADA) tisztviselői is elismerően nyilatkoztak arról, hogy hazánk mennyi mindent tett a doppingellenes küzdelem terén az elmúlt tizenöt évben, de főként 2010 óta, amikor minden addiginál szigorúbb szabályozást vezetett be ez a kormányzat.

Szabó Tünde elárulta, a kormányzati közreműködés négy nagy területre összpontosít: ezek a szabályozás, a finanszírozás, a helyes gyakorlat, valamint a felvilágosítás és együttműködés tevékenysége.

„Az elmúlt időszakban számtalan pozitív fejleménynek lehettünk szemtanúi, teljesen visszaszorulóban van a tiltott szerek használata”

- tette hozzá.

Úgy látja, hogy a tiltott teljesítményfokozók ellen csak a legkeményebb módszerekkel lehet felvenni a harcot, és mint mondta:

„komoly visszatartó erő, hogy aki tiltott szerhez nyúl, az rendőrségi nyomozást, bírósági eljárást és akár három, börtönben eltöltendő letöltendő évet kockáztat”.

Arra a kérdésre, hogy milyen retorzióra számíthat egy sportág, amelyben pozitív eset, esetek fordulnak elő, a következőket mondta: Egy-egy doppingeset még nem jelent automatikus szankcionálást egy adott sportággal, az azt irányító szövetséggel szemben, az egyénekre kiszabott eltiltás sosem tekinthető kollektív büntetésnek.

Ha azonban egy sportágban sorozatos pozitív esetek lennének, az egyértelműen kihatna az eredményességre, és ebből következőleg a központi pénzügyi támogatásra is.

A szövetségekkel, klubokkal együttműködésben az utánpótláskorú sportolók jelentős részét igen korán felvilágosítják a szakemberek arról, miért nem szabad a tiltott szerekhez nyúlni, és nem csupán morális, de sokkal inkább egészségügyi okokból – fűzte hozzá.

Az államtitkárnak olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes úszóként személyes tapasztalatai is voltak doppingellenőrzésről, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy fontos a közös gondolkodás, az állandó, kiszámítható és fenntartható finanszírozás, és hogy a képzés, a felvilágosítás még több sportolót – különösen a fiatalkorúakat – érjen el.

„Ám egykori élversenyzőként nem győzöm hangsúlyozni, mindeközben sosem téveszthetjük szem elől a sportolói jogok tiszteletben tartását és védelmét mind a vonatkozó szabályozás kialakítása, mind pedig a doppingellenes feladatok gyakorlati megvalósítása során”

- zárta szavait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!