sportlövő eb

2019.09.20. 13:00

Bronzérmet szerzett a férfi puskás csapat

A Pekler Zalán, Péni István, Sidi Péter összetételű magyar csapat dobogóra állhat az 50 méter puska 3x40 lövéses versenyszámban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság pénteki napján.

Az ötkarikás indulási jogot már korábban megszerző Péni 1175 körös teljesítménnyel kilencedik lett az egyéni rangsorban, így nem jutott be a szombati, nyolcfős fináléba. A csapat 3518 körrel elért bronzérméhez az egyéniben 11. Sidi szintén 1175, a 19 éves, 28. helyen záró Pekler pedig 1168 körös eredménnyel járult hozzá.

Csapatban – amely az olimpia műsorán nem szerepel – a norvégok világcsúccsal, 3540 körrel győztek, az ezüst a cseheké lett (3526 kör). A korábbi rekordot az orosz puskások tartották 2018 szeptembere óta 3535 körrel.

Péni István a verseny után azt mondta, térdelő és fekvő testhelyzetben egy-egy rosszabb sorozat után kiállt, és tudott váltani, de álló testhelyzetben ezt nem tette meg, inkább az addigi ritmusban akarta befejezni a versenyt.

„Lehetséges, hogy ez egy rossz döntés volt, mert ha kiállok és váltok, akkor jobban sikerült volna a vége” – nyilatkozta a 22 esztendős sportoló, és hozzátette,

álló helyzetben elsősorban az új lövő ruhája akadályozta, melyet azért „tesztel”, hogy a jövő évi tokiói olimpián ezzel már ne legyen gondja.

A csapatban megszerzett bronzéremről azt mondta, előzetesen bízott egy hasonló eredményben.

„Hosszú távon egy erős válogatott tud összeállni, hiszen ezen az Eb-n a juniorok is jól szerepeltek,

és biztos vagyok abban, hogy a jövőben lesz olyan lövő, aki pótolni tudja egyikünket, ha valakinek esetleg éppen nem megy olyan jól a versenyzés” – összegzett Péni.

Pekler Zalán úgy fogalmazott, csalódott, mert nem ilyen egyéni helyezésért utazott Bolognába, de valamelyest kárpótolja őt a bronzérem, amely pályafutása első felnőtt Európa-bajnoki medálja.

„Általában gyors ritmust szoktam lőni a versenyeken, ez ma sem volt másként, de sajnos nem volt szerencsém, sok olyan kilencest lőttem, ami nagyon közel volt a tízeshez, álló testhelyzetben pedig még hiányzik pár kör”

- foglalta össze tapasztalatait a komáromi sportoló.

Sidi Péter kiemelte, hogy amióta versenyez, ebben a számban magyar csapat még nem szerzett Eb-n érmet, legutóbb a 2006-os zágrábi világbajnokságon lettek bronzérmesek 50 méter fekvőben.

„Kicsit szerencsétlenek voltunk, hogy egyéniben nem jutottunk döntőbe, mert szép eredményt értünk el, bár nekem egy hetem volt felkészülni erre a versenyre, mivel ebben az évben csak légpuskára készültem” – mondta a 41 éves lövő, aki szerint csupán egy-egy kör hiányzott mindhárom testhelyzetben ahhoz, hogy a fináléban folytathassa.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!