Férfi kosárlabda NB I

2020.01.14. 16:17

Edzőváltás az Alba Fehérvárnál

Bár a tavalyi szezonhoz képest előreléptek Jesus Ramirezzel, úgy ítélték meg, ennél több van a csapatban.

Edzőt váltott az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata: a kedden menesztett spanyol Jesus Ramirez helyét az izraeli Arik Sivek veszi át.

A klub honlapján olvasható közleményben Simon Balázs ügyvezető úgy fogalmazott, hogy bár a tavalyi szezonhoz képest előreléptek Jesus Ramirezzel, úgy ítélték meg, ennél több van a csapatban.

„A katalán tréner munkáját köszönjük, sok sikert kívánunk neki a folytatásban” – mondta a sportvezető. Hozzátette, olyan rutinos, óriási tapasztalattal és jelentős eredményekkel rendelkező trénert találtak, akivel a gárda előreléphet.

„Arik Sivek minden szempontból jó választásnak tűnik. Közel harminc éve dolgozik edzőként, komoly sikereket ért el Izraelben és Európában is. Úgy gondoljuk, nála jó kezekben lesz a csapatunk irányítása” – nyilatkozott Simon Balázs.

A fehérváriak a honlapjukon emlékeztettek rá, hogy Jesus Ramirez 2018 decemberében vette át az akkor a tabellán 11. együttes irányítását, amellyel a szezon végén is ebben a pozícióban zárt. A csapat jelenleg az ötödik helyet foglalja el.

A 63 éves Sivek dolgozott Hollandiában és Belgiumban is, illetve öt évig az izraeli válogatottat is irányította, mellyel Európa-bajnokságon is szerepelt. Az edző dolgozott a Makkabi Tel-Avivnál is, legutóbb a Bnej Herzlija együttesét irányította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!