Díjátadó és konferencia

2020.02.21. 21:16

Harmadszor ünnepelték meg a magyar parasport napját

Díjátadóval egybekötött szakmai konferenciával harmadszor ünnepelték meg idén a magyar parasport napját.

A Magyar Sport Házában tartott pénteki eseményen Sárfalvi Péter helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a sport a társadalmi integráció egyik leghatékonyabb eszköze, egyúttal bejelentette, hogy

a kormány idén a tavalyi összeg kétszeresével, 907 millió forinttal támogatja a fogyatékosok sportját.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége elnöke előadásában emlékeztetett arra, hogy a magyar parasport napján megrendezett eseménysorozattal három célt fogalmaztak meg a nevelés, a sportdiplomácia és az innováció területén. Az egyik, hogy a Lélekmozgató programon keresztül idén 441 iskolában és 126 óvodában parasportolókkal való találkozókkal, vetélkedőkkel és filmvetítésekkel ismertessék meg a gyerekek körében a parasportágakat.

Egy gyerek a parasportágak népszerűsítése, a fogyatékkal élők elfogadása terén többet tehet, mint amennyit a Magyar Paralimpiai Bizottság bármikor is el tud végezni

hangsúlyozta az elnök.

A sportdiplomácia területéről felidézte, hogy a magyar parasport napjának tavalyelőtt és 2019-ben is rangos vendégei voltak, az idén pedig Mike Peters, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) ügyvezető igazgatója érkezett Budapestre, hogy a nemzetközi paralimpiai mozgalom következő évtizedeiről tartson elaődadást. Végül az innováció kapcsán hozzátette, hogy a nemzetközi parasport mozgalom óriási robbanásban van, és ez rengeteg technikai fejlesztést és sportszakmai fejlődést hoz magával.

Mocsai Lajos rektor arról beszélt, hogy a Testnevelési Egyetem a sportszakemberképzésben miként alkalmazkodik a 21. század kihívásaihoz.

Kiemelte, hogy

az emberek a mozgás segítségével háromszor gyorsabban gyógyulnak, mint gyógyszerekkel.

Hodunov Edvárd elnök felidézte a Halassy Olivér Sport Club félévszázados történetét, abból az alkalomból, hogy az egyesület ötven évvel ezelőtti magalakításának tiszteletére választották február 22-ét a magyar parasport napjának.

A konferencia betekintést nyújtott többek között a robotika szerepébe a parasportban, technikai újításként a teqball parasportágaival is megismerkedhettek az érdeklődők, majd Adámi Zsanett paraúszó, Lévay Petra és Boronkay Péter paratriatlonista a kettős karrierről mondta el személyes tapasztalatait.

A program keretében köszöntötték a tavaly négy világ- és két Európa-bajnoki címet, s további 14 érmet nyert parasportolókat, míg zárásként a Magyar Paralimpiai Bizottság 2019. évi díjait nyújtották át az arra érdemes sportolóknak, edzőknek és sportszakembereknek.

A Magyar Paralimpiai Bizottság szombat délelőtt tartja hagyományossá vált koszorúzását az Olimpia parkban, ahol megemlékeznek majd az elhunyt paralimpiai bajnokokról és paralimpikonokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!