Birkózó Eb

2020.02.11. 19:18

Torba Erik bronzérmes

Karrierje első felnőtt Eb-érmét nyerte.

A tavalyi Európa Játékokon második magyar sportoló két győzelem és egy vereség után negyedik meccsére készült kedden este.

Hétfőn a tavaly 60 kilóban Eb-győztes, moldovai Victor Ciobanut fölényesen verte, majd a nyolc között tussal kikapott az orosz Ibragim Labazanovtól, aki viszont a vigaszágra segítette őt. Torba kedden délelőtt élt az újabb eséllyel, és simán legyőzte az azeri Taleh Mammadovot, majd készülhetett a román Mihai Mihut elleni csatára.

Torbának nem volt könnyű ellenfele korábban és a bronzcsatára sem „akárkit” kapott, Mihut ugyanis 2018-ban aranyérmet nyert ebben a kategóriában az Eb-n, így esélyesként várhatta a meccset.

Az első menet pedig az ő fölényét hozta, az első másfél percben szépen kizárta Torbát és meggyőzőbben birkózott. A magyar meg is kapta intését (0-1), lentről pedig riválisa szépen felforgatta (0-3) és megnyugtató előnyhöz jutott.

A második szakaszban a magyar nagyobb sebességre kapcsolt, és uralta a szőnyeget, Mihutot pedig visszaintették (1-3), majd parterből Torba lemásolta a román korábbi akcióját és 3-3-mal már ő volt előnyben.

Az utolsó percben a román nagy erőket mozgósított, Torba Erik azonban kiválóan védekezett, majd fél perccel a vége előtt a szőnyeg széléről éppen el tudott táncolni és visszatámadásával kirakta riválisát a zónán túlra (5-3). Mihut edzője még videózást kért Torba kilépésgyanús „táncára”, ám nem járt sikerrel, a BHSE sportolója pedig 6-3-as eredménnyel megnyerte a bronzérmet, amely karrierje első felnőtt Eb-medálja, egyúttal a magyar küldöttség első római dobogós helyezése.

Az esti programban később Lévai Zoltán a 77, Lőrincz Viktor pedig a 87 kilós kategória döntőjében lép szőnyegre.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!