megállapodás

2020.03.24. 12:04

Túraautó Európa-kupában folytatja pályafutását Nagy Dániel 

A túraautó Európa-kupában (TCR) folytatja pályafutását Nagy Dániel, aki a világkupa-sorozatban (WTCR) győztes Michelisz Norbertet is foglalkoztató olasz BRC Racing Team pilótája lesz az idén.

A 21 éves versenyző menedzsmentje kedden számolt be a megállapodásról, hozzátéve, hogy a TCR első hétvégéjére csak akkor kerül majd sor, amikor ezt a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet lehetővé teszi.

„Óriási megtiszteltetés a számomra, hogy a WTCR-bajnok Michelisz Norbert csapatához tartozhatok és ilyen tapasztalt szakemberekkel dolgozhatok együtt” – idézte a közlemény Nagy Dánielt, aki 2015-ben mutatkozott be a TCR-sorozatban, 2018-ban pedig Hollandiában futamot is nyert, összesen hét alkalommal zárt dobogós helyen, és az év végén ötödik volt az összetett pontversenyben.

„A TCR az elmúlt években bizonyította, hogy az egyik legerősebb az elérhető kategóriájú túraautó-bajnokságok között. Szeretnék itt tovább fejlődni, és remélem, hogy lesz lehetőségem futamokat nyerni” – mondta Nagy, aki egy Hyundai i30 N volánja mögött veszi majd fel a küzdelmet a mezőnnyel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában