mlsz

2020.05.28. 15:16

Kuttor Attila leülhet a padra a kupadöntőben

Enyhítette Kuttor Attila korábbi, kétmeccses eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, így a vezetőedző leülhet csapata, a Mezőkövesd kispadjára a jövő szerdai Magyar Kupa-döntőben.

A sportági szövetség holnapjának beszámolója szerint a fegyelmi bizottság tárgyalást tartott a szakember ügyében, ezt követően módosította a korábbi ítéletet.

A már csak egy MK-találkozóra szóló eltiltást Kuttor a MOL Fehérvár elleni visszavágón letöltötte, így a fináléban ő irányítja majd csapatát.

A testület ugyanakkor 300 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a vezetőedzőt.

Kuttor az elődöntő első, múlt szombati összecsapásán kritizálta a játékvezető egyik ítéletét, ezért piros lapot kapott és el kellett hagynia a kispadot.

A fehérváriakat idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően búcsúztató mezőkövesdiek történetük során először jutottak kupadöntőbe, amelyben a Budapest Honvéddal találkoznak majd a Puskás Arénában.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában