NB I.

2020.07.08. 14:15

Supka Attila lett a Kisvárda új vezetőedzője

A soproni születésű szakember Bódog Tamás helyét veszi át a kispadon, aki a múlt héten vállalta el a Budapest Honvéd irányítását.

A klub honlapjának szerdai híre szerint Supka Attila bemutatására később kerül sor, de a tréner már megkezdte a csapat keretének feltérképezését és a korábbi mérkőzések elemzését. Hamarosan megérkezik Kisvárdára, és együttesével

jövő kedden kezdi meg a felkészülését a 2020/21-es szezonra,

amely a kisvárdaiak harmadik idénye lesz az élvonalban.

Supka Attila eddigi

legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet ünnepelhetett,

illetve a Szuperkupát is elhódította. A hajdúsági csapat mellett dolgozott többek között a Honvéd és a Zalaegerszeg vezetőedzőjeként is.

A Kisvárda az előző szezonban a nyolcadik helyen végzett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában