komoly vita

2020.09.29. 14:30

A bíróságon folytatódik Szalai Ádám és a Mainz ügye

Jövő hét csütörtökön a mainzi munkaügyi bíróságon kell megjelennie a magyar válogatott Szalai Ádámnak, valamint az őt foglalkoztató FSV Mainz labdarúgóklub képviselőinek a játékos és az egyesület között kirobbant vitás ügyben.

A tárgyalás tényét kedden erősítette meg a bíróság, amely 11 órára tűzte ki a felek meghallgatását.

A 32 esztendős csatárral a klub korábban közölte, a jövőben nem számít rá és jobban tenné, ha új klubot keresne magának.

A Mainz futballistái ezt követően sztrájkba kezdtek, megtagadták a részvételt a szerda délutáni edzésen, mert így akartak szolidaritást vállalni Szalaival.

A csapat a hétvégén 4-1-re kikapott a vendég VfB Stuttgarttól, majd hétfőn menesztették Achim Beierlorzer vezetőedzőt.

Rouven Schröder mainzi sportigazgató a múlt héten azt mondta, a támadó elküldésének hátterében kizárólag sportszakmai okok állnak, a Bild című német napilap azonban másképp tudja. Az újság értesülései szerint Szalai Ádámnak egy elfajult anyagi vita miatt kell új csapatot keresnie, ugyanis a játékostársak által megválasztott tanács tagjaként

szót emelt a vezetés ellen, amely a koronavírus-járvány ideje alatt csökkentett béreket nem kompenzálta azóta, holott ebben megállapodtak egymással a felek.

Markus Schütz, a magyar válogatott futballista ügyvédje azt nyilatkozta a Bildnek, vasárnap kérelmet nyújtottak be a Mainznak, hogy Szalai részt vehessen az első csapat edzésein. A múlt héten Oliver Fischer, a csatár ügynöke úgy fogalmazott, a játékos nem keres másik klubot magának, és mindenképpen Mainzban akar maradni.

Szalai Ádám tavaly augusztusban tért vissza a Mainzhoz, amelynek színeiben 2010 és 2013 között már futballozott.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában