NB I.

2020.10.20. 15:45

Kovács István kidőlt erre az évre

Ebben a naptári évben már nem léphet pályára a MOL Fehérvár FC válogatott labdarúgója.

Felcsút, 2020. március 7. A felcsúti Yoell Van Nieff és a székesfehérvári Kovács István (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC mérkõzésen felcsúti Pancho Arénában 2020. március 7-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A székesfehérvári klub honlapjának keddi tájékoztatása szerint a középpályás a szezon előtti edzőtáborban sérült meg először, akkor ülőideg-gyulladással kezelték, ezt követően a bal térdével akadtak problémák.

„Tisztában voltunk vele, hogy úgynevezett ugrótérde van, amely egy krónikus elváltozás.

Most artroszkópos beavatkozással távolították el a krónikus, degeneratív elváltozásokat a térdkalács alól, a szalag tapadásánál” – mondta a 15-szörös válogatott játékosról Kovács Tibor csapatorvos. Hozzátette,

mire a középpályás végez a rehabilitációs munkával, addigra véget ér az őszi szezon.

Kovács legutóbb szeptember 20-án, a Tiszaföldvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Fehérvárban.

Forrás: MTI

Borítókép: A felcsúti Yoell Van Nieff és a székesfehérvári Kovács István (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC-MOL Fehérvár FC mérkőzésen felcsúti Pancho Arénában 2020. március 7-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!