Tokió 2020

2020.10.15. 13:09

Nagy Péter bízik benne, hogy kijut a harmadik olimpiájára

A sportoló az elmaradt versenyek időszakában sem tétlenkedett teljesen, versenyzőtársaival együtt sikerült rendbe hozniuk, felújítaniuk szegedi edzőtermüket.

Izvorani, 2018. április 1. Nagy Péter a férfi plusz 105 kilogrammos súlycsoport szakításának döntőjében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon, a Bukaresttől 40 kilométerre, északra levő Izvorani településen 2018. április 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Robert Ghement

Nagy Péter, a szegediek ólomsúlyú súlyemelője a harmadik olimpiájára készül, és nagyon bízik benne, hogy sikerül kijutnia a japán fővárosba, a jövő nyárra halasztott ötkarikás játékokra.

Reményeiről, felkészüléséről a csongrádi városból élőben nyilatkozott az M4 Sport csütörtök délelőtti Sporthíradójában az Eb-bronzérmes, aki egy három hónapos gyermek boldog édesapjaként is mesélt arról, hogy mostanra visszazökkent a hétköznapokba, már rendszeresen tud edzeni.

„A kislányomtól már tudok nyugodtan aludni, és folyamatosan készülök, mert szeretnék kijutni Tokióba – mondta. – Időarányosan jól állok, a magyar bajnokság november végén lesz, addigra szeretnék jó formába kerülni.”

Az ob-n 380–400 kiló közötti eredményre számít, a jövő év tavaszára eltolt Európa-bajnokságon pedig 415–420 kilogrammot vár magától.

„Ha ennyit sikerül hoznom, akkor nyolcvan-kilencven százalékra mondható, hogy megvan az olimpiai kvóta. Nagyon nehéz lesz, de kijutni olimpiára sosem egyszerű, ez is a szép benne – folytatta a gondolatsort a jogi egyetemet végzett súlyemelő. – Nekem is fel van adva a lecke, de tudom, mi kell ahhoz, hogy a célomat elérjem, és ezért mindent meg is teszek.”

Nagy Péter kitért arra, hogy a koronavírus-járvány következtében elmaradt versenyek időszakában sem tétlenkedett teljesen: versenyzőtársaival együtt sikerült rendbe hozniuk, felújítaniuk szegedi edzőtermüket.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!