2020.12.06. 13:53
Hosszú Katinka kihagyja az ob-t
Úgy döntött, hogy nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán.
Budapest, 2020. október 18. Hosszú Katinka, az Iron csapat versenyzõje (k) a nõi 200 méteres hátúszás versenyen a Nemzetközi Úszóliga (ISL) második mérkõzésén a Duna Arénában 2020. október 18-án. Hosszú Katinka csapata, az Iron a harmadik helyen várja a folytatást. MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd
A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap közösségi oldalán közölte: az olimpiára való felkészüléséhez most edzésekre van szüksége, így idén nem vesz részt az ob-n, amelyen sok sikert kíván klubtársainak, valamint a többi úszónak.
Az ob-t keddtől szombatig Kaposváron rendezik meg.
Hosszú és csapata, az Iron részt vett a budapesti buborékban megrendezett ISL-szezonon. Hosszú eredményei elmaradtak ugyan a várakozástól, de versenyről versenyre jobb formát mutatott. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már nagyon hiányoztak neki a mindenkori felkészülésének alapját képző viadalok, és „ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül”. Majd kifejezte reményét, hogy hamarosan minél több versenyen tud medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba. Kiemelte: sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.
Forrás: MTI
Borítókép: Hosszú Katinka