tenisz

2021.02.09. 14:50

Ismét WTA-tornát rendeznek Budapesten

Hét év után idén visszatér Budapestre a 2014 óta Bukarestben rendezett salakpályás női tenisztorna.

Márky Jenő jogtulajdonos kedden elmondta, minden akadály elhárult az elől, hogy az általa vezetett Római Teniszakadémián folytatódjon a Hungarian Grand Prix.

„Bár az elején sokkal egyszerűbbnek tűnt, hogy ez a torna visszaköltözzön Bukarestből Budapestre, végül két évig kellett küzdenem azért, hogy sikerüljön. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ebben a nehéz időszakban bíztak a versenyben és bennem, továbbá támogatták a közös törekvéseinket.

Óriási sportdiplomáciai sikernek tartom, hogy a megállapodásnak köszönhetően Magyarország továbbra is ott van a profi tenisz térképén, és Wimbledon után, valamint a tokiói olimpia előtt Budapest egy világszínvonalú eseményen láthatja vendégül a teniszelitet”

- jelentette ki Márky Jenő.

A kormány 2019-ben határozatban adott támogatást Márky Jenőnek ahhoz, hogy a bukaresti viadalt visszaköltöztesse a magyar fővárosba, és újra Hungarian Grand Prix néven rendezze meg. Az erre vonatkozó kérvényét azonban a WTA tavaly elutasította, a februári fedettpályás Hungarian Ladies Openre hivatkozva. Ez utóbbit 2020-ban, nem sokkal a rajt előtt helyszín hiányában törölték a versenynaptárból. Később kiderült, hogy Richter Attila, az MTSZ azóta lemondott főtitkára elnökségi hozzájárulás nélkül írta alá a három évre szóló lízingszerződést a Hungarian Ladies Open jogtulajdonosával, az IMG-vel.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) júliusban megválasztott új elnöksége felmondta a szerződést az IMG-vel, amely végül úgy döntött, hogy új helyszínt keres a versenynek. Márky Jenő több hónapos tárgyalássorozat eredményeként megállapodásra jutott a WTA-val, így a szervezet megadta az engedélyt, hogy a Hungarian GP visszaköltözzön Budapestre.

A Hungarian Grand Prix 1996-tól 2013-ig zajlott a Római Teniszakadémián, 2009-ben és 2010-ben Szávay Ágnes emelhette magasba a trófeát, legutóbb pedig a már kétszeres Grand Slam-bajnok román Simona Halep diadalmaskodott. Párosban 2003-ban Mandula Petra, 2007-ben pedig Szávay ünnepelhetett.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!