kosárlabda

2021.05.04. 13:30

Vojvoda: jövőre a nemzetközi porond a cél az Albával

Vojvoda Dávid sikeresebb szereplést vár a következő idényben csapatától, az Alba Fehérvártól, amely nem jutott be a férfi kosárlabda NB I. elődöntőjébe.

A 30 éves játékos kedden, az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, nagy előnyt adtak le a múlt szerdán zárult negyeddöntőben, amelyet 3-2-re elvesztettek a DEAC ellen.

„Már 2-0-ra vezettünk, nekünk állt a párharc, de jöttek sérülések, és megváltozott a rotáció. Az ötödik mérkőzésen is volt esélyünk, igazi egylabdás meccs volt, de ezek ebben a szezonban valahogy nem sikerültek nekünk”

- vélekedett Vojvoda Dávid. „A 25 pontomat nem tekintem pozitívumnak, mert ha a negyedik meccsen dobom, akkor talán most mi lehetnénk az elődöntőben. Megérdemelten jutott tovább a DEAC” – fejtette ki.

A tavalyi csonka szezont követően Olaszországból hazatért kosaras közölte, ez az év nem sikerült az Albának, nem alakult ki a pályán a megfelelő kémia, és egyénieskedés is jellemezte őket.

„Jövőre az első háromban szeretnénk végezni az NB I-ben, a cél egyértelműen a nemzetközi porond. Az élet nem áll meg, a munka megy tovább, már készülünk a következő évadra”

- jelentette ki.

Ami a jövő évi Európa-bajnokság csoportkörének múlt csütörtöki sorsolását illeti, Vojvoda közölte:

„A címvédő szlovénok, a franciák, a litvánok és a németek révén négy elitválogatottal játszunk majd, de a bosnyákoknál is van NBA-játékos. Örülök, hogy erős ellenfeleket kaptunk, de kerülhettünk volna kicsit könnyebb csoportba is, mert ez messze a legnehezebb mind közül. Mi azonban már megmutattuk, hogy el tudunk kapni nagy csapatokat is, ráadásul Köln jó helyszín lesz, a szurkolóknak könnyebben megközelíthető, mint ha mondjuk Georgiában játszanánk” – fűzte hozzá Vojvoda Dávid.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!